Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy évig várunk a körhintára, kettőt a hullámvasútra, de újra szuszog az óriás

November 1-jéig tart a szezon a Holnemvolt Parkban. A játéküzemek szokásos szezonvégi leállása után azonban nem egyszerűen téli szünet kezdődik, hanem megindulnak a területre tervezett két új bemutatóhely, a Mesepark és a Pannon Park megépítésének munkálatai. Ezek várhatóan 2016 végéig, illetve 2019-ig tartanak. Az építkezés természetesen csak az új területet érintik, az Állatkert klasszikus, régi helyei továbbra is zavartalanul látogathatók az év minden napján.

Vége a tervezésnek, kezdődnek a munkálatok! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Holnemvolt Park november 1-jén záruló idei szezonja után nem egyszerűen a féléves téli szünet kezdődik, mint ahogyan az egykori Vidámparkban is évtizedeken át szokásos volt, hanem már megindul a Mesepark és a Pannon Park építése. Ezek azonban nem zárulnak le tavaszig. A leendő Mesepark területe várhatóan már 2016 második felében, a jövőbeli Pannon Park területe pedig előreláthatóan 2018-ban vagy 2019-ben nyílik meg újra a nagyközönség előtt. A műemlék játékok tehát – amelyeket az Állatkert továbbra is fenntart és megőriz – jövő tavasszal biztosan nem fogadnak látogatókat, de a műemlék körhintára egy év múlva újra fel lehet majd ülni. A hullámvasutazásra legalább két további évet kell várni, ahogy a többi régi játékra, így a mesecsónakra is. Utóbbiakat legkésőbb 2019-ben lehet újra használni majd.

Kép: Fővárosi Nővény- és Állatkert

Fontos tudnivaló ugyanakkor, hogy az új építkezések az Állatkert klasszikus, régi területét egyáltalán nem érintik, tehát az a továbbiakban is zavartalanul látogatható lesz az év minden napján, és számos program, újdonság és szaporulat várható jövőre is.

A télen felgyorsuló munkálatok nyomán középtávon két fontos új bemutatóhellyel gazdagodik majd Budapest, a Meseparkkal és a Pannon Parkkal. A kisgyermekes családoknak szóló, másfél hektáros Mesepark tematikája a magyar mesék állatvilága köré szerveződik majd, a bemutatási koncepció kidolgozásában a tervezők Csukás Istvánnal dolgoznak együtt. Ebben a „gyermek-állatkertben” az állatsimogatók játékterekkel és állatmesés játszóházzal, a magyar majorban szelíd és kezes állatok bemutatóival, a sérült állatok gyógyítását bemutató madárkórházzal, valamint póni lovardával ötvöződnek majd. A Mesepark a tervek szerint 2016. második felében nyílhat meg.

A jóval nagyobb szabású Pannon Parkban a Kárpát-medence ősi élővilága adja a bemutatás kerettörténetét, ami egészen más volt, mint manapság. Elefántfélék, orrszarvúak, emberszabásúak, krokodilok, cápák és sok más olyan állat élt ezen a vidéken, amelyek ma élő megfelelőit leginkább távoli tájakon, trópusi, szubtrópusi területeken lelhetjük fel. A Pannon Park központi létesítménye egy egész évben kellemes élményeket adó fedett park, úgynevezett biodóm lesz. Ebben a 17,5 méteres átlagos magasságú üvegházban kb. 17 ezer négyzetméteren számos egyéb látnivaló, megnyit például egy édesvízi és egy tengeri akvárium.  is lesz. A parkban megduplázzák a zöldterület arányát. A Pannon Park megnyitása a jelenlegi ütemterv szerint 2018-19-ben, két lépésben várható.

Kép: wikimedia

A fejlesztések természetesen nem érintik azokat a műemléki oltalom alatt álló játékokat, amelyek az egykori Angolpark, illetve a vurstli örökségeként maradtak a Vidámparkra, majd annak bezárása után az Állatkertre. A kert már az átvétel előtt világossá tette, hogy ezeket a játékokat nemcsak fenntartja, hanem tovább is üzemelteti. Mi több, az Állatkert azóta helyreállította az ugyancsak védett műemléki céllövöldét, amelynek rozsdás darabjait egy sufniban lelték fel a terület átvételekor, valamint Székely Kata szobrászművésszel újra elkészíttették a Mesecsónak két évtizede tönkrement szunyókáló óriását. A műemlék körhinta felújítását és újbóli megnyitását már 2016-ra, a Mesepark megnyitásával egy időben tervezik.

A Fővárosi Állat- és Növénykert  legutóbbi újdonságairól is hírt adtunk, ezt is olvasd el!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.