Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy gyékényen a nemtudom lekvár és a molnárkalács

Az idén 50 éves Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnepen közel 30 szellemi kulturális örökségét őrző közösség mutatkozik be pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn. Mindkét nap zene, tánc, kézműves bemutatók és kirakodóvásár várja az érdeklődőket, ahol átélhetjük a sok évszázados hagyományok közösségi kapcsolatokat teremtő erejét is.  

Novaji remélés, tradicionális dudazene, hajdúdorogi Krisztus-katonák és a magyarországi Mária-tisztelethez kapcsolódó hagyományok - a nemzeti jegyzékbe 2016-ban felkerült szellemi kulturális örökségeink. Ezek is láthatók és hallhatók a szentendrei Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnepén. Az idén hetedszer megrendezendő ilyen rendezvényen a magyar nemzeti jegyzékben szereplő szellemi kulturális örökségek egy helyszínen mutatják be szokásaikat, kézműves és szóbeli hagyományaikat.

Pünkösdölő, Kép: Szentendre, skanzen

A Pünkösdhöz kapcsolódó pünkösdi királyválasztás és királyné-járás szokása mellett bepillanthatunk az egri fertálymesterség titkaiba, a kékfestés tudományát nagykőrösi,

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje…
Mit ünneplünk pünkösdkor? Mi az üzenete a mai ember számára? Miért zarándokolnak emberek ezrei ilyenkor Csíksomlyóba? Választunk-e még pünkösdi királyt? Te tudod a választ?

a gyékényszövés technikáját tápéi mesterektől leshetjük el, de kiderül az is, hogyan varrják leheletfinom cérnából a halasi csipkét. Felfedjük a bajai halászlé és a karcagi birkapörkölt készítésének fortélyait és megkóstolhatjuk a „Nemtudom” szilvából készülő szatmári szilvalekvárt és a borsodnádasdi molnárkalácsot, ami valójában egy ostyafajta. Selmecbányai diákok, illetve a jogutód intézmények diákjai víg nótákat énekelnek és megtudhatjuk azt is, hogy a Kossuth-kultusznak különleges, semmihez sem hasonlítható hagyománya alakult ki Cegléden.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.