„Négy éve döntöttünk úgy, hogy szeretnénk babát, akkor kezdődött az egész. Nem fogantam meg természetes úton, ezért orvostól-orvosig jártunk, de mindenhol negatív visszajelzéseket kaptunk. A különböző klinikákon, amiket felkerestünk azt mondták a szakemberek, hogy túl nagy a probléma ahhoz, hogy babánk szülessen, ugyanis az eredményeim alapján korai petefészek kimerülés szindrómában szenvedtem. Ez azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy a 20-as éveim közepén járok, már klimaxszerű tüneteim vannak, vagyis a petefészkem idő előtt elkezdett leállni” – meséli a Julianna.

„Nagyon elkeserítő volt, ahogy a szakemberek az eredményeink alapján folyamatosan azt jelezték vissza nekünk, hogy esélyünk sincs arra, hogy kisbabánk szülessen. Már kezdtük feladni a reményt, amikor eljutottunk mostani kezelőorvosunkhoz, Dr. Vereczkey Attila endoszkópos és meddőségi specialistához. A Főorvos úr végig őszinte volt velünk, és a kivizsgálásokat követően egyetértett abban, hogy a feleségemnek összetett és bonyolult az egészségügyi problémája, de mégis megerősített minket, hogy igenis van remény arra, hogy gyermekünk szülessen” – veszi át a szót Julianna férje.

Juliannánál tehát már fiatalon korai petefészek kimerülést diagnosztizáltak, amely miatt 24 éves korában bekövetkezett a menopazua.

„Máshol azt mondták, hogy természetes úton úgy sem foganhat kisbabánk, és tegyünk le arról is, hogy valaha petesejthez jutunk. Itt azonban megtudtuk, hogy arra is lehetőség van, hogy egy rokonunk adományozzon petesejtet. Először megpróbálkoztunk azzal, hogy hagyományos stimulációs protokollal érik-e tüszőm, bár a Főorvos úr elmondta, hogy erre kevés az esély. Legnagyobb örömünkre mégis sikerült érett tüszőket produkálni, de sajnos a petesejtjeim nem voltak elég érettek. Ekkor Vereczkey doktorral történő hosszas konzultációt követően végül arra a döntésre jutottunk, hogy petesejt donációt veszünk igénybe.  Egy unokanővérem segített, akinek három fia van már, és már biztosan tudta, hogy nem szeretne több gyermeket vállalni, ezért is vállalkozott arra, hogy segít nekünk. Végül két embrióm is megtapadt. Persze végigizgultuk az egész időszakot, hogy képes lesz-e a szervezetem kihordani a babákat. Szerencsére minden jól alakult, az ikrek minden komplikáció nélkül a 39. héten jöttek a világra, és négy nap után haza is vihettük őket a kórházból.

Csak a legszűkebb család ismeri a történetünket, a legtöbb ismerősünknek nem meséltük el, hogy milyen hosszú utat jártunk be. Hihetetlenül sokat segített nekünk, hogy a klinikán persze senki sem tudta teljes biztonsággal ígérni, hogy sikerülni fog, de azt igen, hogy van remény.  A sikerhez mindenképpen hozzájárult a klinika szakmai koncepciója is, ami szerint a párokat több szakorvos együttműködésében kezelik. Nagyon nagy segítséget jelentett az intézet pszichológusa is, aki végig támogatott minket, és segített a nehéz pillanatokban erőt gyűjteni. Már a második beültetés sikerrel járt, és végül két gyönyörű, egészséges kisbabánk született. Azóta is mindig nagy örömmel fogadnak, amikor behozzuk a kicsiket látogatóba.

Ezért is szeretnénk mindenkinek elmondani, aki hasonló helyzetben van, mint amiben mi voltunk, hogy sokszor még akkor is van remény, amikor az embernek sorozatos visszautasításban van része. Arra biztatunk mindenkit, hogy merjenek váltani, legyenek bátrak és kitartóak. Mi is több pofont kaptunk, de nem adtuk fel, bár be kell, hogy valljam, hogy már a határán voltunk. A kitartásunknak és a professzionális szakmai segítségnek köszönhetően most két kisbaba szülei vagyunk, ezért is szeretnénk, hogy minél több emberhez eljusson a történetünk…” – hangsúlyozza a pár.