Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy húron pendülnek megint

Exével ad ki közös dalt Kováts Vera! Az X-Faktorban megismert énekesnőnek és volt barátjának majdnem egy év kellett ahhoz, hogy teljesen feldolgozzák a szakítást és újra együtt.

Kép: sajtóanyag

Kováts Vera számos komoly tervvel indul neki a 2016-os évnek: szólókarrierjének építése mellett zenekara, a "Vera and the Foxes" is újra aktív lesz zeneileg egy kis szünet után.

- Volt barátommal, Danival három éve kezdtünk el együtt zenélni. A próbák alatt szerettünk egymásba, kicsit több mint egy évig voltunk együtt. A kapcsolatunk ideje alatt több dalt is írtunk közösen, volt amit a szerelmünk inspirált, és vannak más témájúak is. Tavaly tavasszal szakítottunk, amit azóta is nagyon sajnálok, hiszen ezután nem nagyon tudtunk együtt dolgozni egészen mostanáig - mondta az X-Faktorban megismert énekesnő.

Tudtad?
Abebe Dániel, alias Bebe a Back II Black után új zenekarral folytatja zenei karrierjét Bebe and the Change néven. A csapat most kezdte meg az első próbákat, de máris számos koncertfelkérést kaptak.

Vera és zenekara most arra készülnek, hogy felveszik és kiadják a tavaly írt dalokat, amelyek nagyon fontosak a számukra.

- Danival, Petivel és Mátéval mindegyik dalt meg akarjuk jelentetni. A volt barátommal szerencsére már mindketten lezártuk a múltat, végre úgy tudunk beszélni egymással, mint azelőtt, bár ehhez kellett egy kis idő. Aktívan próbálunk a srácokkal, remélhetőleg egy hónap múlva jelenik meg a legújabb dalunk Főnyeremény címmel, ami egy igazán pozitív töltetű pasizós dal, nagyon szeretem! - tette hozzá Kováts Vera.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.