Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy ilyen tanár minden diák álma!

Egy helyettesítő tanárt sohasem egyszerű megszokni, főleg ha teljesen újszerű módszerekkel kezd el tanítani, ami persze nagyon meglepi a gyerekeket, ám hamar rájönnek, hogy álmaikban sem kívánhattak volna jobb oktatót. Új sorozatban ismerkedünk meg egy Rocksuli életével a kedvenc gyerekcsatornánkon.

Mindenki készen áll a rockra?

Igen? Mert a Nickelodeon október 2-án új sorozattal (amelynek alapja a 2003-as azonos című film) várja a kicsiket és nagyokat.

A filmsorozat egy csupa eminens tanulóból álló osztályról szól, akik új tanárt kapnak: Mr. Finn elképzelései a tanításról teljesen mások, mint amit megszoktak, hiszen nem a dolgozatokra helyezi a hangsúlyt, hanem rockzenekart alapít a gyerekekkel, akik rájönnek, hogy dobolva és gitározva tanulni menőbb, mint hitték!

 

Mr. Finn ugyanis egy sikertelen rockzenész, aki elhatározza, hogy ha neki nem sikerült befutnia, a diákjaiból már csak azért is előadóművészeket farag. Ezért nem könyvekből tanít és nem írat dolgozatokat, hanem a rock’n’roll eszközeit veti be és zenekart csinál az osztályból, hogy kihozza a gyerekekben rejlő tehetséget.

Az eminens tanulókat először nem igazán nyűgözi le az ötlet, de hamar ráéreznek a rocksztár-életérzésre. Viszont nem egyszerű a dolguk, a formabontó órákat teljesen titokban kell tartaniuk, ugyanis a maradi igazgató és a tanári kar folyton a nyomukban van, ha pedig lebuknak, egészen biztosan feloszlatják a bandát, Mr. Finntől pedig el kell búcsúzniuk. Így folyamatosan rejtőzködniük kell, ami nem egyszerű, hiszen egy kőkemény rockbanda elég nagy zajt tud csapni…

Rocksuli – új élőszereplős sorozatpremier október 2-án, majd minden vasárnap 18.35-től új részekkel a Nickelodeonon, egy eminens tanulókból rocksztárokká váló osztály kalandjaival!

Életveszélyes iskolai utak
Gyerekek hada él a világon, akik kalandos, ugyanakkor sokszor életveszélyes utakon jutnak el az iskolába. Meredek sziklákon kapaszkodnak fel, lyukas csónakban eveznek, vagy napokon át gyalogolnak mezítláb. A kicsiknek Etiópiában a forrósággal, míg Mongóliában a csontrepesztő hideggel is meg kell küzdeniük. A Spektrum televízió ezeket a távoli országokban élő gyermekeket kíséri el, akik nap mint nap kockára teszik életüket, hogy a jobb jövő reményében beülhessenek az iskolapadba!

 

 

 

 

 

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.