Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy karácsonyfadísz meséje - videóval

Egy manóformájú dísz akár az egész karácsony varázslatát elmesélheti. Egy ilyen ünnepi élményen alapul a Talány Akusztik: A Manó című száma, melyhez a Zöld Csaba és Korponay Zsófi színészek által vezetett zenekar ünnepi hangulatú klipet készített a Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskola Gyermekkórusával.

Közösen átélni egy gyermekkel a karácsony varázslatát, ahogy rácsodálkozik a fára, és az azon lévő díszekre. Ezek azok a pillanatok, amelyekre a család még évek múltán is emlékezni fog. Egy ilyen élmény alapján íródott a Talány Akusztik: A Manó című dalának szövege.− A verset 2013-ban írtam: egy néhány évvel korábbi karácsonyi élményt mesél el, amikor az akkor 2 éves kisfiam valóban úgy csodálkozott rá a manóformájú díszre a karácsonyfán, ahogyan azt a szöveg, és immáron a dal is elmeséli – idézi fel Szabó Zoltán Attila (költői nevén: Schwalm Zoltán), a zenekar szövegírója. A Manó a szerző 2017-ben megjelent Gershwin szerelmei / Szép napot! című kötetében is olvasható.

A különleges hangulatú karácsonyi dal megszületésében fontos szerepe van a zenekar és a gyermekkórus közös munkájának.

− Amikor kiderült, hogy a Váci utcai zenesuli gyerekkórusával dolgozhatunk együtt a Ferenciek tere című dalunk kapcsán, felvetődött bennem az ötlet, hogy miért ne csinálhatnánk egy karácsonyi témájú dalt is a gyerekekkel. Ezt az ötletet megosztottam szerzőtársammal, Szabó Zoltán Attilával, akinek volt is egy ilyen témájú verse a tarsolyban.Azonnal beleszerettem ebbe a nagyszerű versbe. Elolvasva, el is kezdett mocorogni bennem a dallam, szinte sorról sorra tudtam már az elején, hogy mi lesz a végeredmény – meséli Zöld Csaba. A gyerekkórus a számukra írt három szólamot Korponay Zsófi vezetésével tanulta be. A forgatáson az egész csapat pillanatok alatt ünnepi hangulatba került, így a zenekar abban bízik, hogy a Bánk Attila rendezte klipet megnézve mindenkire átragad a karácsonyvárás érzése.

 

 

A Talány Akusztik 2016-ban alakult az Újnyugat Irodalmi Kör és a József Attila Színház közös irodalmi szalonjában, a Legendák nyomában-esteken, amelynek művészeti vezetője: Szabó Zoltán Attila, Schwalm Zoltán néven, költőként is ismert. A zenekar dalait alkotótársával, Zöld Csabával közösen jegyzik. Csaba többek között a Madách Színház Once... és A nyomorultak című előadásainak főszereplője, míg a zenekar énekesnője, Korponay Zsófi a József Attila Színház színésznőjeként többek között a Lila ákácban és A pápanő című előadásokban látható.

Kép: László Márta

Ez a finomság soha nem hiányozhat nálunk az ünnepi asztalról. Hogy miből mennyit, az a vendégsereg méretétől függ, és javaslom, hogy a kevergetés közben gyakran kóstolgass! Még egy trükk: még az ünnepek előtt ellenőrizd a habzsákot. Én ugyanis most úgy jártam, hogy kidurrant, miközben töltöttem a tojásokat. Gyorsan fabrikáltam egy „egyszerhasználatos” újat egy ki nem dobott nejlonzacskóból. Íme, az újrahasznosítás csodája!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.