Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy kis rémálom mindenkinek kell?

Dr. Anne Germain a Pittsburgh Egyetem alváskutatója szerint, aki a napi ciklus alvási fázisát tanulmányozza, egyre több bizonyíték van arra nézve, hogy az alvászavarok számos pszichológiai és testi betegség valódi okozói, ahelyett, hogy csupán mellékhatásai lennének. 

„Valóságalappal bírhat az az elmélet, mely szerint az alvászavarok pszichológiai zavarokhoz vezetnek." - közölte Germain, aki a Western Pszichiátriai Intézet és Klinika  munkatársa. Miközben igaz, hogy a depresszió és a stressz hatással lehet az alvásra, szerinte „sokkal kevesebb figyelmet szenteltünk az ezzel ellenkező lehetőségre, és minél jobban utánanézünk, annál következetesebben találunk szoros összefüggést az alvászavarok és különböző pszichológiai és testi egészségügyi probléma között."

„Én azt állítom, hogy az alvászavarok a depresszió, a szorongás és akár a függőséget okozó szerek használatának kiindulópontját jelenti, mert gyakran, mikor az emberek elkezdenek súlyos mértékben inni, az azzal áll kapcsolatban, hogy megpróbálnak elaludni."

Nézeteit azok a kutatások is igazolják, amelyeket olyan Irakból és Afganisztánból visszatérő veteránok részvételével végez, akik poszttraumás stressz betegségben és visszatérő rémálmoktól szenvednek. A traumás esemény utáni első héten - egy barát halála vagy egy útszéli bomba közeli felrobbanása - a veteránok álmukban gyakran újraélik az eseményt. Ahogy múlik az idő, az álom tartalma megváltozik, de érzelmi jellegzetességei megmaradnak. Ha az ilyen álmok ciklusa nem törik meg, a rémálmok krónikussá és berögződötté válnak, és átnyúlva a nappali időszakba, romló koncentrációs képességet, lobbanékony természetet és rossz memóriát okoznak.

Ám ha az orvosok képesek megállítani a rémálmokat és normálisabbá teszik az alvást, a poszttraumás stressz számos tünete eltűnik. „Akár a depresszió, akár a szorongás vagy a poszttraumás stressz betegség esetében, ha az alvászavart célozzuk meg, szignifikáns javulást érhetünk el az emberek nappali életében." - közölte a szakértő.

A Western Intézet alvási laboratóriumában Germain agyi képalkotó vizsgálatokat végez az ilyen élményeken átesett hazatérő veteránokon, annak megállapítására, miben különbözik mentális aktivitásuk a normálisan alvókhoz képest. A részletes eredményekre egyenlőre még várni kell, de már létezik két hatékony terápia is a rémálmok csökkentésére vagy megszüntetésére.

Az egyiket - a prazosint - régebben magas vérnyomás ellen alkalmazták. Nem csökkenti túl jól a vérnyomást, ám a rémálmokat hatékonyan megszünteti, mert csökkenti az adrenalin kibocsátást. A másik kezelésnél nincs szükség gyógyszerekre. A kép-próba terápia segítségével az emberek újraírhatják rémálmaikat egy kevésbé fenyegető álommá - a terápiát kipróbálók több mint 90 százalékában ez hatékonyan működik! A technika „olyan egyszerű, mint az új álmok 'elpróbálása'." - közölte. „Arra kérjük a pácienseket, hogy válasszanak ki egy rémálmot, amellyel dolgozhatnak, megkérjük őket, hogy írják le, majd lapozzanak, és írjanak egy új álmot, amelyet naponta háromszor elismételnek és elpróbálnak, hogy az agy ráálljon az új képekre." Az emberek nem feltétlenül emlékeznek az új álmokra az újraírás után, rémálmok viszont megszűnnek. Néha, még ha álmuk nem is teljesen az új forgatókönyvet követi, a régi rémálom szerint indul, de egy sokkal jótékonyabb történetbe változik át. „Így az, aki egy betörőről álmodik, azt fogja mesélni, hogy 'Tényleg azt álmodtam, hogy a betörő kopogtat az ajtón és beront, de utána nem tudom mit történik, mert az álom átváltott arra, hogy a nagymamámmal süteményt sütünk'." - írta le a módszert Dr. Germain. 

A kutatók nem biztosak abban, az álmoknak milyen céljuk van, de úgy tűnik, hogy szoros kapcsolatban állnak a memóriával. A poszttraumás stressz betegség egyik legfőbb tünete a rossz memória - mintha a rémálmok megakadályoznák a normál memória képződését.

Dr. Germain szerint egyenlőre nincs széles körben elfogadott elmélet arról, hogy az alvás miért olyan életfontosságú, de az egyik vezető hipotézis szerint szükségünk van erre az időszakra, amikor agyunk újratölti a glükóz raktárokat, mivel az agy aránytalanul nagy mennyiségben használja fel a szervezet vércukrát.

Ha valaki rosszul alszik, az nem csak pszichológiailag van rá kihatással. Vizsgálatok kimutatták, hogy ha túl keveset alszunk, vagy csak szórványosan, anyagcserénk megváltozik, és nagyobb eséllyel hízunk el vagy fejlődik ki nálunk cukorbetegség. A rossz alvás emellett összefüggésben áll a szívbetegséggel és a rossz sportteljesítménnyel is.

www.medipress.hu

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.