Egyedülálló sikert ért el a Stockholm Syndrome Radio: egy amerikai lista idén másodszorra sorolta a világ húsz legjobb indie-rádiója közé. A listát egy zenei fesztiválhoz kapcsolódva állítják össze minden évben, és egyetlen magyar rádióként nagy megtiszteltetés, hogy az adó felkerülhetett. Bár itthon kevesen ismerik az shsradio.com címen elérhető csatornát, az amerikai listának köszönhetően egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tengerentúlon.
„Amatőr rádióként kezdtük: feltűnt, hogy rengeteg olyan zenekar van, akik nem lépnek fel Magyarországon. Ennek egyetlen oka van, hogy itthon egyetlen rádióban sem hallani az ő zenéiket, így az ország abszolút nem ismeri őket” – mesélte Almási Norbert, a Stockholm Syndrome Radio alapítója. – „Úgy döntöttünk, hogy mi leszünk az a rádió, akik ezeket a zenekarokat felveszik a zenei palettára, és így megismertetjük az emberekkel. Ez annyira jól ment, hogy nem csak megismerték, de rögtön meg is szerették az indie zenei stílust. A másik célunk a rádióvak az, hogy az emberek rájöjjenek: az online rádió nem csak azoknak szól, akik egész nap a számítógép előtt ülnek. Mivel manapság szinte mindenkinek okostelefonja van, és azok internet kapcsolata segítségével könnyedén fogni lehet a netes adásokat is, így nem csak otthon, de utazásközben is ugyanúgy élvezhető egy online adó is.”
A rádió egyik jellegzetessége, hogy csak külföldi zenekarok dalait játssza, ez is segített abban, hogy Amerikában is népszerűvé vált. Egyetlen olyan műsoruk van, ahol eddig ismeretlen, indie zenei stílust képviselő magyar zenekarokat mutatnak be.
„Én általában kulturális műsornak hívom. Az adásokban magyar feltörekvő zenekarokat mutatunk be, akik eddig nem tudtak beférkőzni a nagyközönség tudatába” – árulta el Ligeti György, a csütörtök esténként jelentkező műsor vezetője. – „Mivel én magam is gyakorló zenész vagyok, sűrűn találkozom ezekkel a fiatal és tehetséges csapatokkal más zenekarok előfutáraként, és nekik szeretnék egy kis segítséget nyújtani a műsorommal. Külföldön hatalmas sikere van az indie zenének, hiszen a populáris rádióállomások is játsszák a zenekarok dalait, így sokkal könnyebben bekerült a köztudatba. Itthon először a Petőfi Rádiónak sikerült egy kis helyet szorítani a stílusnak a zenei palettán, de a Stockholm Sindrome Radio teljes kínálata erről szól. A műsoromban bemutatott fiatal zenekaroknak ugyanolyan szerepük lehet a nemzetközi zenei életben, hiszen rengeteg olyan hazai banda van, akik már bizonyították, hogy képesek valami egyedit alkotni.”
ÉLET-MÓD
Egy magyar rádió felkerült az amerikai top 20-as listára
Egyedüli magyar rádióként került fel az amerikai top 20-as listára a Stockholm Syndrome Radio. A 2010 januárja óta üzemelő online csatorna hazánkban kizárólag az indie zenére koncentrál, ám mivel itthon a stílus kevésbé ismert, fő céljául ennek terjesztését tűzte ki.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.