Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy nem mindennapi orvos, aki másként gyógyítja a rákot

Évtizedek óta létezik egy elmélet és egy arra alapuló részletesen kidolgozott, Dr. Hamer német kutatóorvos nevéhez fűződő gyakorlat, ami hihetetlenül hatékony gyógyulási statisztikákat produkál.

Amit érdemes tudni róla:


- a betegség minden stádiumában alkalmazható
- valódi megelőzésként működik
- elképesztően költségtakarékos
- alkalmazása során semmiféle roncsolás, csonkítás nem éri a beteget semmiféle mellékhatással nem jár sem rövid, sem hosszú távon.


Hamer doktor így ír erről:


"Végül is fel kellett tennem a kérdést magamnak, hogy vajon a betegséget illető megértésünk és elképzelésünk nem teljesen hamis-e, hiszen teljes mértékben ismeretlen előttünk a betegségek élettani célja?"

Ez a fajta szemléletmód, ez a gyógyulási technika a Rendszer elszánt és mindenre kiterjedő kíméletlen üldözése miatt egyelőre csak nagyon szűk elit körben ismert és használt. Eddig elkerülte hazánkat, a világ országainak túlnyomó többségével egyetemben. Kiadónk, az EzVanKiadó mély megértést nyújtó szeminárium és a gyógyulni kívánók számára rendkívüli lehetőséget jelentő személyes konzultációkat szervez 2007. június 9-17 között Magyarországon.

Előadó

Francois Leduc, M.Eng. Kanadából
Természetgyógyász, Fitoterepauta
A hámeri orvostudomány okleveles, praktizáló gyógyásza, oktatója

 Program
 Még szervezés alatt. A pontos részleteket honlapunkon fogjuk
 megjelentetni:  www.ezvankiado.hu


Amit a programról már tudunk

Június 8. (péntek) 17-19 óráig   Budapesten előadás.

Téma:  Legnagyobb kincsünk: az egészségünk -Dr. Hamer gyógymódja a gyakorlatban (A hámeri gyógymód lényegi összefoglalóját követően lehetőség van az előadótól kérdezni.)
Belépőjegy: 1000 forint

Június  9.  szombaton egész napos szeminárium  Budapesten


Téma:  A hámeri új orvostudomány filozófiai alapjai.

Az egész napos szeminárium feltárja a legelterjedtebb betegségek élettani fontosságát. Ha megértjük a betegségek biológiai jelentőségét, akkor megértjük, hogy minden betegségnek nemcsak oka, hanem célja is van. Ez az, ahogy a természet működik, azért mert a természet tökéletes. Hogy is lehetne másként? Lemondtunk a tökéletességről, a tökéletlenség illúziója javára.

Arcpirító arroganciával avatkozunk, tenyerelünk bele a természet felfoghatatlanul intelligens működésébe orvoslás címszó alatt, s az eredmény ismert. Soha nem volt ennyi beteg, és a halálos betegségek egyre rövidebb idő alatt végeznek embertársainkkal, velünk. Eljött az idő, hogy válasszunk a tökéletlenség illúziója és a tökéletesség valósága között. Arra programoztak minket, hogy bármi áron görcsösen,mániákusan igyekezzünk megszabadulni minden betegségtől. S ez háború. Háború a természet, önmagunk ellen. Érdemes megtanulnunk a megértés, a befogadás, az elfogadás művészetét. Ez az új paradigma. Ha erre egyszer képessé válunk, akkor a betegség káprázata egyszer csak szertefoszlik, s mögüle a tökéletesség, az egyetlen valóság ,ami maga az egészség előtűnik.

A szeminárium díja, előzetes regisztráció esetén: 10 ezer Ft/fő

Előzetes regisztráció határideje:
május 7.  Regisztrálni a szemináriumi díj befizetésével lehet.

Helyszíni fizetés esetén a belépő: 15 ezer Ft/fő


Június 12. (kedd) 17 órától   Kecskeméten előadás.

Téma:  Legnagyobb kincsünk: az egészségünk
 Belépőjegy: 500 forint

Június 13. (szerda) 17 órától   Tatatányán előadás.
 Téma:  Legnagyobb kincsünk: az egészségünk
Belépőjegy: 500 forint

Intenzív képzés

A hámeri módszer mélységei iránt érdeklődők számára 5 napos intenzívképzést szervezünk, az alábbiakban ismertetett tematikával.

Kiknek ajánljuk a szemináriumot?

Természetgyógyászoknak, orvosoknak, akik napi praxisukban kívánják használni a hámeri módszert, továbbá azoknak, akik szeretnék elkerülni, hogy megbetegedjenek, és meglévő betegségeikből szeretnének kigyógyulni egyszerűen, könnyedén, gyógyszerek, operáció nélkül, és azoknak is, akik szeretteiket, barátaikat, környezetüket segíteni kívánják a gyógyulás útján.

Az intenzív képzés 1. napja: A hámeri orvostudomány filozófia alapjai.


Időpont: június 9. szombat. Helyszín: Budapest.
Intenzív képzés 2. és 3. napja:  június 14-15.  (csütörtök-péntek),

A hámeri új orvostudomány mélyreható bevezetője után Dr. Hamer felfedezéseinek ismertetése az alábbi betegségek kiváltó okainak tekintetében:

tüdőrák, emlőrák, vastagbélrák, végbélrák, májrák,veserák,mellékvese daganat, csontrák

Crohn betegség, IBS (Irritable Bowel Syndrome = Irritabilis Bél Szindróma),
Candida  fertőzés

víz visszatartás

ízületi gyulladás
köszvény, osteoporosis (csontritkulás), osteosarcoma (rosszindulatú csontdaganat), leukémia (fehérvérűség),
lépmegnagyobbodás, hererák, petefészekrák, méhnyakrák, hypertonia (magasvérnyomás), magas  koleszterinszint, angina pectoris,
szívinfarktus, koronária infarktus, tüdő embólia, és az úgynevezett
agydaganatok


Intenzív képzés 4. és 5. napja: Június 16-17. (szombat-vasárnap),

Dr. Hamer orvosi felfedezései az alábbi betegségeket kiváltó súlyos érzelmi konfliktusok fényében: bőrbetegségek, melanoma (rosszindulatú bőrdaganat), akne (pattanás, csoportokban elhelyezkedő, gennyes gyulladással járó, gyakran hegesedéssel gyógyuló bőrelváltozás),
ekcéma, dermatitis (bőrgyulladás), psoriasis (pikkelysömör), herpesz,
szemölcs, vitiligo (bőrpigment hiány),  izom rendellenességek,
szklerózis multiplex, Parkinzon kór, ALS (Amiotrófiás Laterál Szklerózis, a mozgató idegek pusztulása következtében kialakuló, egyre fokozódó izomgyengeség, izomsorvadás),

Facial paralysis  (arc-ideg bénulás), epilepszia

Non Hodgkin limfóma, méhrák, myoma (a méh jóindulatú daganata)

prosztatarák, bronchitis  (hörghurut,hörgőgyulladás), tüdőgyulladás, hörgőrák, gégerák, laryngitis (gégegyulladás), májcirrózis (a máj állományának kötőszövete átépülése),  sárgaság, hepatitis  (májgyulladás),  epekő, pancreatitis (hasnyálmirigy gyulladás), hasnyálmirigyrák,  gyomorrák, gyomorfekély,  aranyér,  húgyhólyag és vese rendellenességek (fertőzés, kövek) és  a pajzsmirigy rendellenességei.

A résztvevők a kurzus végén bizonyítványt kapnak, okleveles hámeri oktatókká, konzulensekké válnak.

 A részvételnek nincs előfeltétele!

 A szemináriumi napok díja előzetes regisztráció esetén: napi 10 ezer forint

 Előzetes regisztráció határideje: május 7. Regisztrálni a szemináriumi
 díj  felének (25 ezer Ft) befizetésével lehet.


További információ:  EzVanKiadó www.ezvankiado.hu  (20/38-39-339)

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.