Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy nő alatt akarok meghalni!

A szexuális kapcsolatban a férfiak vállalnak nagyobb kockázatot, ugyanis nem ritka, ha az orgazmus közben vesztik életüket.A nők esetében jóval kevesebb hasonlóról hallani. 

 A szakemberek is úgy vélik, hogy az ilyen halál inkább az erősebb nemre jellemző, mert a férfiak szervezetét jobban igénybe veszi az együttlét. Emellett akadnak, akik direkt vágynak az ilyen halálra, mert az elmúlás legszebb formáját látják benne.

Bede Zsuzsa szexológus szerint "a férfiaknak jóval nagyobb az esélyük, hogy a földi gyönyörök közben költözzenek át a túlvilágra".

Az előbbieket a statisztikák is alátámasztják, ugyanis a férfiakból sokkal több energiát vesz ki a szeretkezés.  Negyven felett pedig, főleg stresszes állapotban érdemes jobban odafigyelni magukra, ugyanis ilyenkor már tényleg végzetes következménye lehet a szexnek.

Az Arztliche Praxis című folyóirat már 1999-ben nyilvánosságra hozta a frankfurti kutatók munkájának közbülső eredményeit:

 -21 ezer felboncolt ember közül 39 halt meg nemi aktus közben, és ezen belül tízből nyolcan nem a hitvesi ágyban. Az áldozatok között csak két nő volt.

Brit tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy a nemi aktus közben bekövetkezett, regisztrált halálesetek háromnegyed része házastársi hűtlenkedés közben következett be.

A nőknél persze ez a veszélyeztettség a koruk haladtával egyre ritkább.

A közfelfogás azonban nem a félelmekről szól: valójában sok ember vágyik rá, hogy ilyen módon szenderülhessen örök álomba.

De mégis mit ér az élet a halál nélkül? A szerelem a szex nélkül? A szex a szerelem nélkül? A halál az élet nélkül? S a halál szex nélkül...?


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.