Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy újabb darab a kínai Nagy Falból

A kínai Nagy Fal újabb szakaszát fedezték fel régészek az északnyugati Ninghszia-Huj autonóm terület és a szomszédos Kanszu tartomány határa mentén, cáfolva ezzel azt a közkeletű helyi vélekedést, hogy a régióban egykor nem védték magukat klasszikus módon a behatolók ellen.

Kép: Pixabay

A romokból ítélve a fal, amelyet a Csin-dinaszia (Kr.e. 221-Kr.u. 206) idején építettek, több mint 10 kilométeren át húzódott és kilenc szakaszra tagolódik. Csou Hszing-hua szakértő, a kutatócsoport tagja a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, a felfedezés még egészen friss, a nyomokra március és április hónapban leltek. "Végre láthatjuk a Csin Nagy Falat teljes valójában" - hangoztatta. A ninghsziai Nancsangtan település és a Sárga folyó déli partján lévő kanszui Csingjuan megye között talált - csaknem 10 kilométeren át vezető - falrom hat szakasza köves, illetve löszös alapanyagból készült. A Tamiao térségben lévő folytatás szakaszait viszont körülbelül 50 méter hosszan, és 5 méter magasan kizárólag löszös anyagból építették.

Csou elmondta, hogy a Csin-állam a befagyott Sárga folyón átkelő idegen hódítók elleni védekezéshez épített erődítményeket a folyó melletti völgyben. A Csin-állam a Hadviselő államok időszakában (Kr.e 475-221) elért hadisikereinek köszönhetően alapította meg végül a Csin-dinasztiát. A kínai Nagy Falat a leghosszabb, emberkéz által emelt építménynek tekintik, de nem egyetlen több ezer kilométeren át kígyózó és hullámzó falat jelent. A különböző szakaszok a Kr.e. 3. századtól csaknem kétezer éven át épültek, elsősorban északi és nyugati nomád törzsek támadásainak visszaverésére szolgáló erődökként szolgáltak.

A fal hosszát 6260 kilométerben állapították meg, amikor 1987-ben felkerült az UNESCO világörökség listájára. A kínai központi kormány több száz millió jüant költött már a védelmére, állagának megóvására, de sajtójelentésekből tudni, hogy sok helyütt a természet, az erózió, másutt az emberi beavatkozások következtében állaga romlik. Vannak részei, amelyek már az enyészeté váltak, vagy - védettsége ellenére - elbontották. Időnként azonban újabb és újabb szakaszok felfedezéséről is hírt adnak.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.