Mindig figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztására, e nélkül ugyanis a bőr hamarabb ráncosodik, aszottá válik. Napi több liter vizet meginni nem kerül semmibe, és ez az első, amit megtehetünk az egészséges megjelenésért. A tisztító, méregtelenítő kúrák és böjtök is jótékony hatással vannak a bőrre. A méreganyagok távozásával ragyogni fog az arc. A nap ellen sem csak krémekkel védhetjük a bőrünket. A sárgarépában található béta-karotin vagy a paradicsom likopinja is a védekezés természetes alapját képezheti.
A pattanásos, zsíros bőr belső kezelésének alapvető módja a bevitt szénhidrát mennyiségének csökkentése. A sovány fehérjében gazdag étrend ráadásul a „burkolatnak” és a formának is jót tesz. Ugyanígy az egész test számára üdvös, ha minél több hal kerül a tányérunkra. A tengeri halakban lévő ómega–3 zsírsav – sok más előnyös tulajdonsága mellett – jótékony hatással van a szervezetben lévő gyulladásokra és a sejtek rugalmasságának megőrzésére is, így száraz bőrűek számára is ajánlott. A gyulladások ellen hat a cink is, amely a mogyoró- és lenmagolajban is megtalálható. A natúr joghurtban is van cink, de emellett kalcium is, ami a csontok és a szép körmök építésében is fontos szerepet játszik.
A bőrön is látható öregedési folyamatok leküzdésében az antioxidánsoknak van nagy szerepe. Ezek számos forrásból beszerezhetők, de mostanában éppen szezonja van talán legfinomabb forrásuknak, a piros bogyós gyümölcsöknek. A fekete áfonya különösen erős ebben a mezőnyben. Télen a déligyümölcsök között is találni hasonló képességű finomságot. A kivi antioxidáns-tartalma mellett szerepet kaphat a kollagéntermelődés segítésében, így a ráncok kialakulásának a megelőzésében. A másik varázsszó a flavonoid. Ezeknek a vegyületeknek gyulladáscsökkentő, asztma-, allergia-, vírus- és baktériumellenes hatásuk is van, s akad közöttük olyan is, amelyik a hajszálerek törékenységét csökkenti. A zöldségek közül a hagymafélék, a fehérrépa, a spenót, a zeller, a lencsefélék, a brokkoli és a petrezselyem a leggazdagabb flavonoidforrások, de például a dióval is juttatunk a szervezetbe. A főzéssel a jótékony anyagok mintegy fele kioldódik, így nyersen érdemes fogyasztani őket, de a főzőléből is remek krémlevesek készülhetnek.
A bőr és haj állapota egy fajtaindikátorként is működik. Ha alapvetően figyelünk az egészséges, vitaminban gazdag, kiegyensúlyozott táplálkozásra, mégis erősen hullik a hajunk, vagy valamilyen bőrproblémával küzdünk, érdemes kivizsgálásra menni a háziorvoshoz. Ezek a tünetek ugyanis komolyabb problémákat, például valamilyen belső gyulladást is jelezhetnek.
ÉLET-MÓD
Egye egészségesre bőrét!
Egészség, szépség, táplálkozás egymástól elválaszthatatlan fogalmak. A szépség egyik forrása és az egészségesség leglátványosabb eleme pedig az erős haj és köröm, valamint a tiszta, sugárzó bőr. Ehhez nem elsősorban krémekre és pakolásokra van szükség, hanem megfelelő étrendre. Speciális étrend-kiegészítőkkel is pótolhatjuk azokat a hiányosságokat, amelyeket testünk egyértelműen jelez, de sok fontos elemet kis odafigyeléssel a napi étkezések során is magunkhoz vehetünk.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.