Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egyre jobban szeretünk pancsolni

A magyarok harmada évente legalább egyszer termálfürdőzik, és a fiatalok közül sokan gondolják úgy, hogy a gyógyító hatású víz a mindennapi stresszel kapcsolatos problémákra is megoldást jelent – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából készített országos, reprezentatív kutatásból. Az eredmények alapján a hazai gyógyvizeket a belföldi utazók számára is érdemes tovább népszerűsíteni, hiszen ismerik, de sokan még nem próbálták ki jótékony hatásukat.

Magyarország világviszonylatban gazdag termálvizekben, fürdővárosaink a külföldi turisták népszerű célpontjai. A magyarok közül is sokan használják gyógyvizeinket: Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. felnőttek körében végzett országos reprezentatív kutatása alapján a válaszadók 34 százaléka legalább évente megy termálfürdőbe. A megkérdezettek 39 százaléka két-három évente, vagy ennél ritkábban látogat gyógyfürdőt, és mindössze negyedük (27%) jelezte, hogy soha nem járt még termálfürdőben.

Hévíz télen, Kép: Wikimedia

Egyre több fiatal termálfürdőzik

Bár hagyományosan az idősebbekhez szokás kapcsolni, a kutatás alapján a termálfürdőzés a fiatalok és középkorúak körében is népszerű. A 18-24 éveseknek és a 35-44 éveseknek is több, mint harmada jár legalább évente termálfürdőbe (37% és 36%). Mellettük két korcsoport emelkedik még ki: a 45-54 évesek 37 százaléka, az 55-64 éveseknek pedig 39 százaléka jár legalább évente fürdőzni.

Ebben a három megyében fürdőznek a legtöbben

Országos bontásban három megye vezeti a rendszeresen termálfürdőzők rangsorát: Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Komárom-Esztergom megyékben a legmagasabb a termálvizes fürdőhelyeket több-kevesebb rendszerességgel látogatók aránya. Érdekesség, hogy Hajdú-Bihar lakosainak több mint kétharmada (66%) még soha nem járt termálfürdőben, annak ellenére, hogy az egyik legnépszerűbb hazai fürdőváros, Hajdúszoboszló ott található.

A fiatalok szerint a mindennapi stresszre is megoldás

Hogy mire hat a termálvíz? Az első helyen a válaszadók 40 százaléka a reumát említette, másodikként pedig a gyulladásos ízületi és gerincbetegségeket (28%). Harmadik helyen az ízületi műtétek utókezelése, valamint a törések, baleseti sérülések és mozgásszervi műtétek utáni rehabilitáció végeztek szinte fej-fej mellett (20 és 18%).

Hol durrant a magyarok pezsgője?
Budapest, Prága és Hajdúszoboszló az élen! Bravó! Idén is elkészítette az egyik legismertebb szálláskereső weboldal a magyarok által legkeresettebb szilveszteri úti célok listáját. Ó, és van még itt egy-két érdekesség! Kalandra fel!

Dr. Kurth Géza, a NaturMed Hotel Carbona főorvosa szerint az eredmények alapján látható, hogy a többség ismeri a termálvíz legkülönbözőbb területeken kifejtett jótékony hatásait. Örömteli ugyanakkor, hogy a reuma és ízületi panaszok mellett sokan – különösen a fiatalabb korosztályból – említik a gyógyfürdőzés stresszoldó hatását is, amelyet a hévízi vendégekkel kapcsolatos tapasztalatok is alátámasztanak.

Anyagi helyzet

A kutatás szerint az anyagi helyzet és a fürdőlátogatás közötti összefüggés egyértelmű: minél magasabb jövedelemmel rendelkezik valaki, annál gyakrabban engedheti meg magának a termálfürdőzést. Az eredmények alapján ugyanakkor sokan vannak, akik bár anyagilag megtehetnék, mégsem választották még soha a kikapcsolódásnak ezt a módját. A kutatás eredményei szerint tehát érdemes a termálfürdőket a belföldi turistáknak tovább népszerűsíteni, hiszen ismerik, de sokan még nem próbálták ki jótékony hatásukat.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.