Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egyre több nőnél figyelhető meg a korai klímax

A klimax minden nő életének természetes velejárója. A petefészkek hormontermelése fokozatosan leáll, így a termékenység is megszűnik, a menzesz is abbamarad. Mint azt említettük, a folyamat teljesen természetes, abban az esetben, ha 50 éves kor körül következik be. De sajnos egyre többször figyelhető meg akár 35 éves, vagy annál fiatalabb nők esetében is. Mit lehet ilyenkor tenni, mivel lehet a folyamatot visszafordítani?

A klimax a nők életének természetes velejárója, a korai klimax azonban sajnos messze nem az. Jellemzően egy mögöttes folyamat eredménye, vagyis betegség, műtét okozhatja, de sajnos a tudomány számára a pontos kiváltó okok egyelőre ismeretlenek.

Korai klímax: több oka is lehet. Fotó: Pixabay

"A folyamat során a petefészkek hormontermelése megszűnik, ennek következtében pedig a szervezetben ösztrogénhiány lép fel, annak minden kísérő tünetével együtt, kezdve a hőhullámoktól, egészen a lelki panaszok megjelenéséig. Ha a klimax túlságosan korán következik be, akkor mindehhez társul a pánik, hogy a nő már képtelen lesz a családalapításra, illetve a tudat, hogy valami nem stimmel a szervezetében" - mondja Angyal Géza szülész-nőgyógyász.

Tehát a korai klimax egy mögöttes folyamat eredménye, ennek köszönhetően sajnos nem lehet visszafordítani. A kórban szenvedő, gyermektelen nők esetében a családalapítás hagyományos módja innentől lehetetlenné válik. Sajnos esetükben a lombik sem jelent megoldást, hiszen már nincsen rendelkezésre álló petesejt, mely képes lenne a reprodukcióban részt venni.

Megoldásként a donor petesejt lehetősége adódik, illetve az örökbefogadás marad, melyek ugyan megadják a vágyott családot, de igen sok kihívást is rejtenek magukban, és nem utolsó sorban lelkileg is meg kell barátkozniuk a tudattal.

De a korai klimax kiváltó oka lehet tápanyaghiányos állapot is. Ez annak köszönhető, hogy egyre több ember él a bolygón, akiknek egyre több táplálékra van szüksége. A tömegtermelés pedig sajnos az élelmiszerek beltartalmát, vagyis vitamin, nyomelem és ásványi anyag tartalmát a felére csökkentette. Ez az oka annak, hogy jelenleg az emberiség negyede tápanyaghiányos állapottal küzd, ráadásul zömmel a fejlettebb országok lakóiról van szó.

A megoldás a vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok megfelelő pótlása, amire a várandós vitamin tökéletesen alkalmas lehet. Ehhez azonban mindenképpen komplexnek és megfelelően tagoltnak kell lennie, hiszen csak így képes a felmerülő valós igények kiszolgálására.

Ezen felül, ha szeretnénk, hogy a bevitt anyagok hasznosuljanak is, ne csak a szervezetben tett utazás végén a vizelettel távozzanak, akkor szerves kötéssel rendelkező anyagokat vigyünk be. Ez praktikusan -citrát és -glükonát kötési formákat jelent. Hogy milyen kötéssel vannak jelen az anyagok az adott készítményben, annak dobozán olvasható. Ha a korai klimaxnak nem műtéti vagy genetikai háttere van, hanem életmódból fakadó gondok velejárója, akkor a megfelelő tápanyagpótlással nagy eséllyel meg lehet előzni, sőt, a spontán terhesség létrejöttének esélyét is jelentősen meg tudjuk növelni.

Forrás: ratkotunde.hu

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.