Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Él a csontod!

Van egy olyan betegség, amellyel az emberek többsége nem foglalkozik, egészen addig, amíg annak tünetei nem jelentkeznek, ám akkor már késő. A csontritkulás sajnos a korral is együtt jár, ám a megelőzése kiemelt szerepet kap, hiszen visszafordítani nagyon nehéz, teljesen rendbe hozni pedig lehetetlen! A témában dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa segít eligazodni.

Kép: publicdomainpictures

A csontok a test támasztószövetei, de valamiért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek élettelen dolgok, vagyis, hogy a csontot gyerekkorunkban képezzük, amíg növünk, nő az is, majd egyszerűen megáll a növésben, és azután csak van. De ez messze nincs így! A csonttömeg építését magzati korban kezdjük, és intenzitása valóban gyerekkorban a legmagasabb. A csonttömeg maximumát, vagyis a legtöbb, legtömörebb csontszövetet nagyjából 30 éves korunkra érjük el. Ezután a szövet már jellemzően inkább ritkul, kivéve azoknál az embereknél, akik kifejezetten aktív életet élnek.

Ám az épülés és a ritkulás sem kizárólagos. Amikor a csontszövet épül, akkor is bomlik, de előbbi folyamat gyorsabb, így a csonttömeg gyarapszik. 30-35 éves kor után a reláció megfordul, és a szövet gyorsabban bomlik, mint ahogyan épül. Ebből is látszik, hogy a csont egy élő, fejlődő, változó szövet, mely nagyjából 2-3 havonta teljesen megújul az emberi szervezetben.

A csont élő szövet. Csontépítő sejtek, csont lebontó sejtek, erek, idegek, csonthártya, csontvelő, kollagén, kalcium, foszfor alkotja többek között, anyagcseréje szigorúan szabályozott.

Gondoljunk csak arra, hogy a csonttörés gyógyulásához milyen sokrétű folyamatra  és együttműködésre van szükség! A csontrendszer, csontszerkezet kialakulása és fejlődése többek között genetikai, egyedfejlődési, táplálkozási, hormonális faktorok hatása alatt áll.

Jellegzetes például a súlyos gyerekkori D-vitamin hiány okozta csont deformitás, az ún. angolkór vagy rachitis. De ide tartozik a menopauza után az ösztrogénhiány okozta csontritkulás is.

Kép: pixabay

Az osteoporosis

A csontritkulás, vagy osteoporosis egy olyan betegség, melyben a csont tömege, és sűrűsége drasztikusan lecsökken. Korral jellemzően mindkét nemnél megjelenik, ám a hölgyek sokkal korábban is szembekerülhetnek vele.

A csontritkulás „tünete” sajnos már csak a csonttörések megjelenése, gyakorivá válása lehet, így mire a tünetek alapján ismernénk fel a betegséget, az már igen előrehaladott állapotban van. A csont ritkulása természetes jelenség, ám a mértéke már nagyon nem mindegy. hogy időben rájöhessünk a bajra, a rizikófaktorokkal kell számolnunk, amik a következőek:

-          Kor: a kor előrehaladtával a természetes csontbomlás sebessége már megelőzi a szövet épülésének sebességét, így az ember veszít a csonttömegből. A betegség kialakulása ennek a folyamatnak a sebességétől, valamint az elért maximális csontsűrűségtől is függ.

-          Táplálkozási, felszívódási zavarok: mivel a csont főleg kalciumból és magnéziumból, és kollagénekből épül fel, ezeket a táplálékkal vehetjük fel. Az étkezési zavarok, mint a bulimia, vagy a felszívódási rendellenességek, mint a crohn-betegség ezért veszélyt jelentenek a csontszövetre is.

-          Gyógyszerek

-          Mozgáshiány

-          Depresszió

-          Pajzsmirigy problémák

Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa hozzáfűzi, hogy a csontritkulás a hölgyeket nagyobb mértékben érinti, mint a férfiakat. Ennek oka, hogy a nők a menopauza alatt erős hormonális változásokon mennek keresztül. A változókor alatt a nemi hormonok szintje lecsökken, ami érinti a csontszövetet is, mivel ezek a hormonok szerepet játszanak a csontképzés serkentésében is.

Diagnózis és kezelés

A csontritkulás felismerése csonttörés nélkül igen nehéz feladat. Mindenek előtt a szakorvos a rizikófaktorokat méri fel, és a családi hátteret kutatja, mivel ez a betegség családi halmozódást mutat. Ezután fizikális, labor, valamint röntgenvizsgálatokkal is kutat a betegség jelei után, hiszen a vérben lévő bizonyos hormonok szintje következtetni enged a betegség jelenlétére, valamint a fizikális és röntgenvizsgálat is fényt deríthet a bajra.

Kép: pixabay

A csontritkulás kivizsgálása során vérvétellel meghatározható a D-vitamin szint, a kalciumszint, a foszforszint, a pajzsmirigy-és mellékpajzsmirigy hormonszint, kollagén keresztkötés, oszteokalcin a vérben, melyek olyan anyagok, amelyek adott esetben tükrözik az aktuális csontanyagcsere állapotot. A csont sűrűségét (idegen szóval denzitását) speciális röntgen vizsgálattal állapíthatjuk meg, kiemelt területeken, pl. gerinc vagy combnyak.

Ez a vizsgálat az oszteodenzitometria (ODM), más néven csontsűrűségmérés.

A csontritkulás kezelése azért fontos, hogy ne következzen be csonttörés!

Ha a betegség igazolást nyer, akkor életmódváltással, és gyógyszeres kezeléssel lehet tenni ellene, melyet minden esetben a szakorvos javasol, és felügyel. (Forrás: Budai Endokrinközpont)

Napi 20 perc sporttal már rengeteget tettél az életedért! Persze a kozmetikus is sikert hozhat! Csapj bele!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.