Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Életmentő lehet a nyaki ultrahang hipertónia esetén!

Egy bizonyos kor után egyre több embernél diagnosztizálnak magasvérnyomást, mely gyakran érszűkülettel jár együtt. Éppen ezért fontos a hipertóniás betegek rendszeres nyaki ultrahangos vizsgálata, mely során képet kaphatunk a nyaki erek állapotáról.

Amennyiben érszűkület zárja el a véráramlás útját, úgy a probléma könnyen stroke-ot is eredményezhet. Az ultrahangos vizsgálat jelentőségéről dr. Szabó Andreát, az Ultrahang Központ radiológus főorvosát kérdeztük.

Kép: Pixabay

Ezért veszélyes a magasvérnyomás és az érszűkület

Magasvérnyomásról 140/90 Hgmm feletti értékek esetén beszélünk,melynek nagy veszélye, hogy a tartósan fennálló hipertónia károsítja az ereket, így szívinfarktushoz, illetve stroke-hoz is vezethet. Ekkor ugyanis az erek belső felszínén található endothel rész megsérül, melynek hatására a helyileg termelődő értágító és érösszehúzó anyagok egyensúlya megbomlik, méghozzá úgy, hogy az érösszehúzódás irányába mozdul el a mérleg nyelve. Mindemellett a tartósan megemelkedett értékek rugalmatlanná, merevvé teszik az erek falát, így azok szerkezete átépül, és kialakul az érszűkület. Ez általában a végtagok, illetve a nyak ereit érinti, ám gyakorlatilag a test bármely részén kialakulhat. Fő veszélye az artériás érelzáródás, a végtag elhalása.

Kerülje el a bajt nyaki UH vizsgálattal

A magasvérnyomás érszűkület szempontjából lehet ok és következmény is, így hipertónia esetén fontos a nyaki erek (főleg a carotis) ultrahangos vizsgálata, mely során pontos képet kaphatunk az esetlegesen kialakult érszűkületről, illetve annak mértékéről. Doppler készülékkel ezen felül az erekben áramló vér sebességét és irányát is meghatározhatjuk, így többet tud, mint egy egyszerű UH vizsgálat- mondja dr. Szabó Andrea, az Ultrahang Központ radiológus főorvosa.

Az érszűkület fokozatai – Már a tünetmentest is kezelni kell!
Az érszűkület a kor előrehaladtával egyre nagyobb valószínűséggel alakulhat ki, aminek akár súlyos következményei is lehetnek, ha nem foglalkoznak vele. Bár vannak a betegségnek fokozatai, az észlelt elváltozásokat már a legelején fontos kezelni.

Magasvérnyomás betegség esetén azért is bír kiemelt jelentőséggel a nyaki erek vizsgálata, mert a megemelkedett vérnyomás hatására az érelmeszesedést okozó meszes plakkból kisebb-nagyobb darabok válhatnak le, és bekerülve a véráramba könnyen agyi érelzáródást, azaz stroke-ot okozhatnak. Éppen ezért amennyiben érelmeszesedést diagnosztizálnak, úgy a paciensnek minél előbb prevenciós terápiában szükséges részesülnie, így megfelelő gyógyszeres kezeléssel a stroke megelőzhető!

Maga az UH vizsgálat teljesen fájdalommentes, semmiféle előkészültet nem igényel, és nagyjából 15-20 percet vesz csupán igénybe, melynek végén az eredmény azonnal megtudható. (Forrás: Ultrahang Központ)

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.