Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Életvégi tervezéssel bővíti szolgáltatásait a Magyar Hospice Alapítvány

A hospice-t ismerők jól tudják, hogy a Magyar Hospice Alapítvány nem csak a betegekkel, hanem a hozzátartozókkal is törődik a daganatos betegek életvégi egészségügyi ellátása során. Tevékenysége most új szolgáltatással bővül, amely lehetővé teszi, hogy a beteg még életében megkönnyítse ittmaradó szeretteinek a helyzetét.

2013-ban a Magyar Hospice Alapítvány önkéntes képzésén megismerkedett egymással négy középkorú nő, és az egyikük, Csikós Dóra ötletére létrehozták az Életvégi Tervezés Alapítványt. Mivel a két szervezet tevékenysége összefügg, és az elmúlt közel tíz évben kiváló munkakapcsolat alakult ki köztük, ezért most a fenntartási nehézségek miatt a megszűnéssel szembenéző alapítvány a Magyar Hospice Alapítványon belül folytathatja tevékenységét. A program vezetője továbbra is Csikós Dóra.

Az életvégi tervezésben a legfontosabb, hogy a család elkezdjen beszélgetni ezekről a kényes kérdésekről

- vallja a program elindítója.

Dr. Muszbek Katalin, az alapítvány orvos igazgatója hangsúlyozza, hogy a szemléletformálás az alapítvány elmúlt 30 évében mindvégig fontos volt, ez bővül ki most ezzel a fontos területtel, ráadásul nem csak a daganatos betegek számára. Ahogy a fejlettebb országokban már a hospice-ellátást sem csak daganatos betegek érhetik el.

Az új szolgáltatás a betegek, a hozzátartozók, illetve az egészséges érdeklődők számára nyújt információt, illetve tanácsadást például az örökség, a temetés, az egészségügyi kérdések, a gyámság vagy a digitális hagyaték kérdésében. A Magyar Hospice Alapítvány betegellátó tevékenysége során számos esetben kérdezik daganatos betegek vagy hozzátartozóik, hogy mi történik, ha életük végén kórházba kerülnek, és újra akarják éleszteni őket, de ezt már nem szeretnék, hiszen úgyis várható a közeli haláluk. Az életvégi tervezés erre is választ adhat, hiszen az előzetes egészségügyi rendelkezést a törvény lehetővé teszi. A Magyar Hospice Alapítvány immár saját égisze alatt nyújthat orvostanácsadást a rendelkezés megírásához, és segédletet az életvégi felkészüléshez. A szolgáltatás – ahogy a Magyar Hospice Alapítvány minden szolgáltatása – ingyenes. Az alapítvány többek között támogatásokból és az adó 1% felajánlásokból tudja biztosítani térítésmentes szolgáltatásait és azt, hogy minél többen méltó módon készülhessenek fel az elkerülhetetlenre.

Magyar Hospice Alapítvány életvégi tervezéssel segít (Foto: Getty)
Életvégi tervezés - Karolina története

Karolina rendkívül aktív életet élő, fiatalos asszony volt, a hetvenes éveinek második felében járt, boldogan unokázott. Volt azonban egy mániája: amióta a férjét elvesztette, egyre csak az foglalkoztatta, hogy mindent előre elrendezzen maga körül, hogy egy súlyos betegség, demencia vagy hirtelen halál esetén megkönnyítse a családja helyzetét. Szinte minden családi ünnepen előhozott egy-egy ilyen kérdést, de mivel a fiatalok inkább elhessegették a kényelmetlen témát, ezért mindent szépen leírt. Papírra vetette az elképzeléseit arról, hogy milyen idősgondozást fogadna szívesen, ki lehetne a gondnoka, ha már nem tud belátással dönteni az ügyeiről, vagy mi történjen az unokák számára készített naplóival, történeteivel.

Amikor kiderült, hogy rákos, és hogy egy gyors lefolyású daganat támadta meg, megbeszélte a családdal, hogy nem akar kezeléseket. Igyekezett úgy élni tovább, mint korábban, persze a gyerekei többször látogatták, és hozták-vitték, ahová kellett. Fontolgatták a hospice-ellátást is, érdeklődtek a lehetőségekről, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodniuk. Úgy vélték, van idejük, Karolina még egyedül lakott, ellátta magát, a kocsiig is le tudott menni a második emeletről. Ám mégsem került a hospice-ba, mert – valószínűleg egy áttét következtében – hirtelen meghalt. Egyik napról a másikra.

A gyerekeknek, az unokáknak először a sokkal kellett megbirkózniuk, a hirtelen veszteséggel.

Ez ilyenkor mindig együtt jár a lelkiismeret-furdalással, és annak a hiánynak a mardosásával, amelyet már nem tudunk bepótolni: „Miért nem mentem fel hozzá tegnapelőtt is, pedig meg akartam kérdezni, hogyan is volt apám halála? Jó lett volna, ha tudunk erről beszélgetni egyszer” – marcangolta magát rögtön a fia. Szerencsére hamar előkerült Karolina dossziéja a tervekkel, a hivatalos és a teljesen privát rendelkezésekkel, kérésekkel. Ez sokat segített a gyermekeinek, hogy némi kapaszkodót találjanak a káosz közepette, és elöntötte őket a hála.

Hiszen Karolina mindenről gondoskodott előre, így határozott léptekkel járhatták végig a temetés, a hagyaték és az egyéb apró-cseprő ügyintézések útját. Megnyugtatta őket, hogy mindent úgy szervezhettek, ahogy Karolina akarta. Ez pedig egészen olyan érzés volt, mintha még fogta volna a kezüket. Az életvégi tervezés pont arra való, hogy az ember az ilyen kérdéseket előre elrendezze a saját nyugalma és a szerettei megkímélése érdekében.

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.