Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Életveszélyes iskolai utak

Gyerekek hada él a világon, akik kalandos, ugyanakkor sokszor életveszélyes utakon jutnak el az iskolába. Meredek sziklákon kapaszkodnak fel, lyukas csónakban eveznek, vagy napokon át gyalogolnak mezítláb. A kicsiknek Etiópiában a forrósággal, míg Mongóliában a csontrepesztő hideggel is meg kell küzdeniük. A Spektrum televízió ezeket a távoli országokban élő gyermekeket kíséri el, akik nap mint nap kockára teszik életüket, hogy a jobb jövő reményében beülhessenek az iskolapadba!

Hány és hány gyerek morog reggel, ha iskolába kell menni. Sokan utálják a buszt, de azt is, ha a szülők kocsival gurulnak el egészen a suli ajtajáig. Nem mindenütt van ez így. A jobb élet reményében sok gyerek az életét is kockára teszi, hogy beülhessenek az iskolapadba. Tudják, hogy a tudás az egyetlen, ami esélyt ad arra, hogy egyszer másként élhessék az életüket!

 

 

Mexikó

A hatéves Lorenzo a Sierra Madre hegység eldugott szegletében élő Rarámuri bennszülöttek törzsének tagja. Számára az iskola az egyetlen hely, ahol tanulhat és ebédelhet. Meredek, csúszós sziklákon kell felkapaszkodnia, hogy eljusson az iskolába – biztosítókötelek és bármiféle segítség nélkül. Lorenzo iskolatársai, a három lánytestvér, Teresa, Angela és Philomena az iskolához közeli fennsíkon élnek. Mégis jó pár órás út áll előttük. Rájuk szűk ösvények, éles sziklák, patakok várnak. Ha elered az eső, az út életveszélyessé válik: a patakok megáradnak, a sziklák pedig úgy csúsznak, mintha jég borítaná őket.

 

 

 

 

Pápua Új-Guinea

Junior és Ruth öt napon át, több mint száz kilométert gyalogol mezítláb a Pápua új-guineai dzsungelben. Meredek hegyoldalakon kell felkapaszkodniuk, és számos folyón kell átkelniük. De a legnagyobb kihívást a dzsungel és a modern civilizáció közt elterülő Takali folyó jelenti, mely számos olyan ember életét követelte már, aki át akart jutni a másik partra. Az út annyira veszélyes, hogy édesapjuk nélkül nem is indulhatnak el. A Spektrum „Veszélyes utakon az iskolába” című sorozatának második évada ezt a kalandot is bemutatja.

 

 

 

 

Etiópia

Az etiópiai Danakil sivatag a világ egyik legforróbb helye. 30 fok van. Az ott élő Afar törzs gyermekei, Lootia és húga, Khadiga egy aktív vulkán mellett élnek. Az iskolába vezető hosszú kilométereken nincs sem árnyék, sem ivóvíz. Egy kis szellő pedig könnyen homokviharrá dagadhat, ami szintén megnehezíti a kicsik dolgát: a homokszemcsék szinte megvakítják őket, és irritálják bőrüket. Ők azonban rendíthetetlenül haladnak tovább, hogy elérjék céljukat, az iskolát. De a tanítás után még nagyobb a forróság, hazafelé már az 50 fokos hőséggel kell megküzdeniük.

 

 

 

 

Mongólia

Mongólia gyermekeinek sincs könnyű dolga, ott ugyanis nem ritka a mínusz 30 fokos hideg sem. A tízéves Tugludur számára a Tunkhel folyó jege jelenti a kihívást. A kisfiú minden nap lóháton indul iskolába. A kiszámíthatatlan vastagságú jégen egy elvétett lépés is elég, hogy elsüllyedjenek. A tizenkét éves kislányt, Delgertsetseg-et, édesapja viszi be motorral a faluba minden hajnalban, még holdvilágnál. Bár az utak életveszélyesek a téli hónapokban, és erre az időszakra a rendőrség be is tiltotta a motoros közlekedést, a családnak nincs más választása. Naponta kockáztatják életüket és remélik, hogy mielőbb beköszönt a tavasz.

 

 

 

Nicaragua

A világ egyik legszegényebb országában, Nicaraguában élő három lánytestvér, Julia, Yulissa és Kenya minden reggel egy fatörzsből kivájt csónakkal indul iskolába az ország legnagyobb folyóján, a Rio Escondido-n. Fejük felett kígyók leselkednek rájuk, de a csónak sem biztonságos: a rengeteg apró lyuk miatt bármikor elsüllyedhet. Iskolatársuk, a tizenegy éves fiúcska Greyven a folyótól távol él. Ő a „kígyóföldnek” is nevezett dzsungelen kel át nap mint nap.

 

 

 

 

Nehéz az iskolatáska?
Mi legyen az elsős táskájában? Most azoknak segítünk, akik először indítják iskolába a gyereküket. Soroljuk, mi az, ami nem maradhat ki egy elsős táskájából?

Az iskolás gyerekek napi rutinja számunkra szinte elképzelhetetlennek tűnik. Ezek a kicsik minden egyes nap életveszélyes körülmények között jutnak el a tanórákra, majd haza, abban a reményben, hogy a tanulás egy jobb életet hoz majd. A Spektrum „Veszélyes utakon az iskolába” sorozatának új, második évada ezeket a bátor kicsiket mutatja be. Premier: augusztus 28. 13 óra, további részek: hétvégenként, szeptember 3-4-én és 10-11-én 13 órakor!

 

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.