- Te hol fogsz szilveszterezni? - tettem fel a körkérdést barátnőimnek az év utolsó napján, miközben a lencsesaláta és a malacsült hozzávalóiért rohangáltam.

- Hová mennék, és kivel, amikor a pasim a feleségével megy buliba, - sóhajtott panaszosan az egyik, aki köztudottan hűséges típus, immár két éve - más férjéhez. Már majdnem megsajnáltam, és közel álltam ahhoz, hogy meghívjam, de a barátom nem örült volna a triónknak.

- És te?- érdeklődtem a hozzánk csapódó, válás küszöbén álló "félszingli" ismerősömhöz.

- Nyalogatom a sebeimet majd a tévé előtt, és megpróbálok túl lenni ezen az éven, egy-két üveg bor mellett - felelte keserűen.

Ez sem rossz program, mindaddig, amíg a nedű bódító hatását érezheti, gondoltam, ám egy hirtelen kérdésemmel megkíséreltem a lehetetlent.

- Nem lehetne megmenteni ezt a kapcsolatot, egy év végi összeborulással? -érdeklődtem bizakodva. Köztudottan a férj ártatlan és "aprócska" félrelépésen siklott félre a legendásan nagy szerelem.

Fátyolos szemekkel bámult maga elé, és meglepetten tapasztaltam, hogy remek ötletem elért a tudatáig.

- Még most is szeretem!- bökte ki fájdalmasan, és már sorolta is a jeleket, melyek még a szerelem folytatására mutattak esélyt.

- Még mindig azt az órát hordja, amit a 40.szülinapjára vettem. Nem vitte el még az összes holmiját magával az anyjához. Nem híresztelte el még az ismerősök körében sem, hogy szakítottunk. A kutyát naponta látogatja, és amikor becézgeti, úgy tűnik, mintha édes szavait hozzám intézné...(No ebben ugyan nem voltam annyira biztos, mert Sanyi számára eddig is az eb volt a No.1., de csak bólogattam tovább.)

Sanyi egyébként valóban karikás szemekkel és kissé gyűrött képpel járkál mostanában, ez tény. A veszekedés "alanya és oka" pedig már régen messze jár...

- És minden éjjel a kedvenc dalunkra sírom álomba magam, a közös videókat és fényképeket nézegetve. Tudom, hogy nehéz természetem van, hozzám is sok türelem kell, és főzés tudományom is a nullával egyenlő,- kezdte a gyónást és önostorozást,- de anyám is azt mondta, hogy minden férfi megbotlik egyszer(?), mint az bizonyos négylábú... Mégiscsak mérlegelnem kéne azt a 13 évet, no meg a két szép gyereket, és főleg az összekuporgatott vagyont...!

Legyek megalkuvó? Tegyem félre a női büszkeségem és bocsássak meg neki? De a kisördög így is állandóan dolgozni fog...Sosem fogok már bízni benne, még akkor sem, ha szeretem! De mással sem tudnám újra kezdeni...- siránkozott volna tovább, de a malachúsom szagot kapott már a szatyorban, és így néhány vigasztaló és bíztató bölcsesség után, magára hagytam.

Van ez így máshol is, mással is - morfondíroztam hazafelé a dolgon tovább, amikor "micsoda véletlen"(?) Sanyi fordult ki elém az egyik kocsmából (tényleg elég nyomorultan).

- Éppen most futottam össze a nejeddel,- újságoltam neki lelkesen és ártatlanul. Talán rád vár éppen, nem de?

Sanyi csillogó, kissé üveges tekintettel rám nézett, és mint akinek most világosodott meg, csak ennyit rebegett:

- Azt hiszem tényleg engem vár,- mondta kissé tétován, majd egyre sietősebb léptekkel elindult abba az irányba ahonnan jöttem...