Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elképesztő barátság alakult ki a három megmentett cica és kutyus között

Ugye milyen aranyosak?

A 60 éves Catherine nem gondolta volna, hogy a három mentett cica és saját már évek óta nevelt kutyája között ilyen elképesztő lesz az összhang.

Az asszony nemrég beleegyeztett, hogy befog három mentett cicát. Fawn, Hera, és Ralp (a három mentett cica neve) arra vártak, hogy új gazdához kerültek, de addig egy befogadó lakásában élhetnek. Ez volt Catherine, az asszony boldogan vitte haza a három cicát, bár eleinte tartott attól, hogy kutyája hogyan fogadja majd a macskákat.

A kutyus és az egyik mentett cica boldogan hever egymás mellett (Foto: Northfoto)

A HR-tanácsadóként dolgozó nő évek óta segíti a menhelyeket azzal, hogy ideiglenesen befog cicákat, és kutyákat. Így került hozzá a Popsy névre hallgató kutyusa is, akivel már évek óta élnek együtt. Amikor március 14-én bevittek három kölyök macskát a menhelyre, akkor kerestek nekik egy ideiglenes befogadót. Catherine jelentkezett, de nem is sejtette, hogy kutyája így odáig lesz a cicákért. Popsy viszont azonnal elválaszthatatlan barátja lett a három cicának.

Egyáltalán nem volt tapasztalható köztük a macska-kutya harc, azonnal együtt aludtak és játszottak. Rengeteg imádnivaló pillanatot okoztak nekem

-mondta Catherine, aki a menhellyel közreműködve talált új gazdákat a cicáknak. Az új gazdik viszont nem szeretnék elválasztani a cica-kutya barátokat, így összejárnak majd, és Popsy és a cica trió boldogan játszhatnak együtt továbbra is.

Cuki igaz? (Foto: Northfoto)

Ezt is olvasd el:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.