Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elkezdődött a visszaszámlálás!

Már csak néhányat kell aludni és újra felbolydul a Budai Vár élete, hiszen hamarosan megnyitja kapuit a látogatók előtt a 25. Mesterségek Ünnepe. Közel 800 mester és több mint 80 000 látogató tölti immár hagyományosan a hagyományok jegyében ezt a pár napot. 

Közel 800 mester és több mint 80 000 látogató tölti immár hagyományosan a hagyományok jegyében ezt a pár napot. A rendezvényt megelőző időszakban a jeles szülinap alkalmából két különleges pályázat is meghirdetésre került, a díjazottak kilétére is most derül majd fény. Természetesen kulturális csemegékben, programokban sem lesz hiány, a jubiláló fesztivál első napi műsorán máris olyan híres muzsikusok szerepelnek, mint Pál István Szalonna, Szalóki Ági, és a Kerekes Band.

Az idei Mesterségek Ünnepe sok mindenben ugyanaz maradt, mint az elmúlt 25 évben, a szervezők lelkesedése, a kézművesek tapasztalata és a rendezvényt látogatók kíváncsisága azonban még magasabbra szárnyal, mint korábban bármikor.

 A Budai Vár történelmi környezetében négy napon keresztül kézműves mesterek működő műhelyekben mutatják majd be a tradicionális népi mesterségek fortélyait, a közönséget is bevonva az alkotás folyamatába. Egész nap vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, esténként pedig táncház szórakoztatja a közönséget. Idén a Mesterségek Ünnepe a 20 éves Borfesztivállal ünnepli együtt születésnapját és ennek apropójából számos program fog kapcsolódni a borkultúra népszerűsítéséhez is. Lopózás, színező sarok, „palackozd magad” programok és gyerekborász képzés is várja a legfiatalabbakat.
Ahogy minden évben, idén is lesz díszvendége a rendezvénynek, a Balti Államok, azaz Észtország, Litvánia, és Lettország mutatja be mestereinek titkait.

A fő téma idén a viselet és kiegészítők lesz, melyhez kapcsolódóan egy pályázat is meghirdetésre került „Tetőtől Talpig” címmel.



A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Házának közös pályázatának lényege a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, és a mai öltözködéskultúrába történő alkalmazása. Mindezt azzal a céllal, hogy azok ünnepeink és hétköznapjaink szerves részévé válhassanak. 135 pályamű érkezett, melyből 49 került be a döntőbe és ezek közül a pályázatok közül kerül majd ki a győztes, Schmittné Makray Katalin fővédnökségével zajló döntés után.
Az eredményhirdetésre augusztus 19-én 19 órától kerül sor egy látványos divatbemutató keretében.

Azonban nem csak férfi, női, gyermek öltözet-, és kiegészítők tervezésére írtak ki pályázatot a szervezők, hanem indult egy jubileumi fotópályázat is, melyre olyan munkákat vártak, amelyek a Mesterségek Ünnepének eddigi pályafutását mutatták be, ragadtak ki az elmúlt 24 évből egy-egy pillanatot. A huszonnégy szép és izgalmas fesztivált, sok-sok emlék, fotó és videó őrzi, így nem volt meglepő, hogy a rövid határidő ellenére is 600 feltöltött fotó érkezett a zsűri színe elé. A fotókiállítás legjobbjaiból augusztus 18-án kiállítás nyílik.



A kézműves bemutatók és kirakodóvásár mellett a Mesterségek Ünnepe gondosan felépített zenei színpadán is fantasztikus pillanatokra számíthatunk. Már a nyitó napon olyan országos hírnévnek örvendő zenekarok lépnek fel a Palota Színpadon, mint Pál István Szalonna és Szalóki Ági, az Oroszlános-udvarban pedig a Kerekes Band csap majd a húrok közé. Augusztus 19-én többek között a Latin Spirit Trió hozza el a fesztiválhangulatot, 20-án pedig ünnepi nagykoncertet ad a Kaláka együttes, akik több, mint negyvenéves zenei és irodalmi tevékenységük alatt a magyar közönség százezreivel ismertették meg versek ezreit, külföldi útjaikra pedig magyar irodalmárok százainak hírét vitték magukkal.

A részletes programról a rendezvény hivatalos weboldalán és Facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.
www.mestersegekunnepe.hu
www.facebook.com/mestersegekunnepe

Jegyek elővételben válthatóak a Ticketportálnál: www.ticketportal.hu


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.