Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Élménypark lesz a Vidám Park helyén

A magyar népmesék által ihletett meseparkot és egy a szubtrópusi növény- és állatvilágot bemutató családi élményparkot tervez a Fővárosi Állat- és Növénykert a Vidám Park jelenlegi területére, amelyet október elsejével vesz át.

Látványterv a Pannon Parkról - Kép: MTI

A Magyar mesepark elsősorban a kisgyermekes családoknak kínál majd tartalmas szórakozási lehetőségeket modern játékokkal, a Vurstli hagyományainak felelevenítésével és a magyar állatos meséket feldolgozó mesevárral, amely az Elvarázsolt kastély utódja lesz.

A kéthektáros területre tervezett, szubtrópusi állatokat és növényeket felvonultató Pannon parkban pedig kalandpálya, vízi szafari és állatkifutó várja majd a látogatókat - közölte Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója a tervezett fejlesztésekről tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Mint hozzátette, a Vidám Park műemléki játékait megtartják és lehetőség szerint üzemeltetni is fogják. Ide sorolható az 1906-ban épült körhinta, az 1912-ben kialakított barlangvasút, az 1922-es hullámvasút és a mesecsónak is. Az igazgató hangsúlyozta: "a gépek parkja helyett az élővilág és gyerekek parkja lesz a terület szelídebb és gyermekbarátabb funkciókkal".

A kéthektáros területre tervezett Pannon park egyik területén a Pannon ősvilág kap majd helyet, benne a Pannon ősvadon elnevezésű csarnokkal, amely az elképzelések szerint Európa legnagyobb biodómja lesz.

Kép: MTI

Ez egy fedett, helyenként 40 méter belmagasságot is elérő szubtrópusi csarnok lesz állatokkal, növényekkel és kalandparkkal, a vele összekötött Pannon-tenger akváriummal, valamint a hozzá csatlakozó mesevárral, magyar majorral, madárkórházzal és gyereklovardával. A területen kialakítanak egyebek mellett bemutatótereket, amelyek kiállítások és előadások megtartására lesznek alkalmasak, valamint az állandó parkolási gondok megoldására mélygarázst is létesítenek.

A fejlesztési tervek elkészítésére ebben az évben 100 millió forintot kapott a kert, a beruházás megvalósítását az előzetes számítások alapján 15 milliárd forintra becsülik. Persányi Miklós kiemelte: "a beruházás fejében az ország egy európai vonzerejű, hatalmas attrakciót kap, amelynek látogatószáma is lényegesen meghaladja majd az állatkert mostani látogatottságát". A Budapesti Vidám Park Zrt. szeptember 30-án szünteti be tevékenységét.

A Vidám Park területén folyamatosan zajlanak majd a fejlesztések, és bár az előzetes tervek szerint csak 2017-ben fejeződik be a teljes átalakítás, néhány létesítmény már 2014 tavaszától látogatható lesz. Ezek közé tartozik az állatsimogatót is magában foglaló gyermekrész, a honfoglaló magyarok állatait bemutató terület, valamint a mesepark kialakítása, amely néhány hagyományos, de "szelíd" vidámparki elemet is magában foglal majd.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.