A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint évente több mint 3 600 cukorbeteg lábát kell amputálni, vagyis naponta 10 ember veszti el alsó végtagját. A betegek többségénél idegbántalom áll az amputációk hátterében, jelentős részük megelőzhető lenne. Egyebek közt erről volt szó az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtóeseményén, ahol a cukorbetegségre vonatkozó adatokat és tendenciákat ismertették. Ennek jegyében indította el az alapítvány idén is országos szűréseit Egyszer Élünk Körút néven, és immár országosan folytatódik a tavaly 5 iskolában sikerrel elindított KiDS elnevezésű iskolai oktatási program.
− Magyarországon pontos adatokkal rendelkezünk a cukorbetegek kezeléséről az alapján, hogy hány beteg váltott ki a patikákban vércukorcsökkentő készítményt. Elmondható, hogy a diabéteszesek száma 2014-ig 71%-kal, 772 000-re emelkedett. Ugyanakkor az újonnan felismert esetek száma fokozatosan csökken – mondta Prof. Dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtótájékoztatóján. 2014-ben összesen 3 658 cukorbeteg alsó végtagját amputálták, mely pontosan napi tíz beavatkozást jelent. Leggyakrabban idegbántalom áll az amputációk hátterében, jelentős részük megelőzhető lenne.Világviszonylatban minden harmadik cukorbeteg szenved valamilyen fokú szemészeti szövődménytől, így a diabétesz a leggyakrabban vaksághoz vezető betegség. A rendszeres szűrések mellett fontos, hogy az emberek tudjanak arról, hogy a 2-es típusú cukorbetegséget meg lehet előzni. Ennek jegyében indította el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén is országos szűréseit Egyszer Élünk Körút néven. Novemberig a sárga szűrősátrak ott lesznek ismert futóversenyeken, fesztiválokon és családi napokon. Bárki megméretheti vércukrát, vérnyomását, véroxigén-, és koleszterinszintjét. Szűréseiken a szakemberek a cukorbetegség szövődményeire, különösen a lábszövődményekre hívják fel a figyelmet.Az alapítvány egyik legnépszerűbb programjában, a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen idén is 5 döntős kreációt választott ki a zsűri. Június közepén döntik el, melyik torta lesz a győztes, de nyáron elindul a hobbicukrászok háziversenye is.
Kép: pixabay
Egyre több embernél diagnosztizálnak 2-es típusú cukorbetegséget, ennek ellenére több tévhit is kering az állapottal kapcsolatban a köztudatban. Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa a leggyakoribbakat szedte össze.
Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.