Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Előzzük meg az őszi megfázásokat csodaszerekkel

Itt van az ősz, itt van újra, s bár napközben még meleg van, nem kell több könnyű nyári ruháknál, cipellőknél, reggel és este már hűvösebb van. Ha reggel túlságosan felöltözünk, akkor nappal lesz melegünk, ha pedig nem, akkor az első szellőnél könnyen megfázunk. Persze csak akkor, ha nincs rendben az immunrendszerünk. Szerencsére a nyár azért többnyire telepakolta vitaminokkal szervezetünk kamráját, így általában megerősödve vághatunk neki az őszi szezonnak. De hogy ez így is maradjon, és ne fázzunk meg azonnal, ahogy megfúj bennünket a szél, azért tenni kell.

Igen, persze, váltsunk vastagabb cipőre és legyen nálunk pulóver, kardigán vagy esőkabát is, de ami még ennél is fontosabb, a belülről történő védekezés: immunrendszerünk megerősítése, felkészítése a hűvösödő napokra és az előttünk álló télre.
Az a jó hírünk, hogy az immunrendszer erősítése többnyire egy kellemes dolog. Nagyon sok szuper, kifejezetten finom dolgot fogyaszthatunk azért, hogy erősebbek, egészségesebbek, strapabíróbbak legyünk. Elsőként persze mindenkinek a citrom, narancs, grapefruit jut eszébe - ez utóbbi magjából készült kivonat cseppek formájában fogyasztva különösen jó hatású. Aztán ott van a fokhagyma, mondjuk ezt csak a nagyon harcedzetteknek ajánljuk nagy dózisban. Ki hinné, hogy a tengeri halak, mint például a lazac vagy a tonhal fogyasztása is immunerősítő hatással bír. Aztán ott vannak csodagyümölcsök, mint például az egyre népszerűbb áfonya, vagy az őszi-téli piacokon felbukkanó bíborvörös gránátalma, amelynek apró magocskái csodálatos energiát tartogatnak szervezetünk számára.

 

De ennél sokkal kézenfekvőbb megoldás is van szervezetünk belső védelmének fokozására. A rendszeres tej- és tejtermékfogyasztás. Tehát ha időről időre jóízűen felhajtunk egy bögre finom tejet, akkor nemcsak kellemesen érezzük magunkat, hanem sokat tettünk egészségünkért.
Persze nem mindegy, hogy milyen az a tej. Érdemes a finom, frissítő ESL tejet választani, amellyel gyakorlatilag minden olyan létfontosságú fehérjéhez, vitaminhoz és ásványi anyaghoz hozzájuthatunk, amelyekre szervezetünknek szüksége lehet. Még ennél is többet ígér számunkra a Tolle Vitál tej fogyasztása, amely A, D, E, valamint B3, B6, B9 (folsav) és C vitaminok mellett extra kalciummal, magnéziummal is hozzájárul egészségünk és mindennapi vitalitásunk megőrzéséhez.
Sokan vannak, akik a tejet inkább valamilyen ízesített formában szeretik inni, nekik további immunbomba ötletünk van. Mézzel és gyömbérrel megbolondítva egy bögre langyos, vagy meleg tejet egészen csodálatos, testet-lelket melengető itókát kaphatunk. A méz maga közel 70 féle gyógy- és fiziológiai hatással bír, gazdag ásványi anyagokban, B- és C-vitamint, aminosavakat, fehérjéket és fontos enzimeket tartalmaz. Ez utóbbiak miatt antibiotikus hatása is van.

A másik csodaszer, amelyről talán méltatlanul keveset tudunk, a gyömbér. A gyömbér természetes fájdalomcsillapító, görcsoldó, és gyulladáscsökkentő, segít leküzdeni a megfázással járó gyulladásos állapotokat, és a megelőzésben is nagy segítségünkre van. Az alábbi ital tehát nemcsak finom, hanem rendkívül jó szolgálatot is tesz egészségünk megőrzésében, fitten tart, hogy messziről elkerüljenek bennünket az őszi megfázások.

Gyömbéres-mézes-vaníliás tej
• 1 l Tolle 2,8% ESL tej
• 2 teáskanál reszelt friss gyömbér
• 2 evőkanál méz – ízlés szerint lehet több is
• kevés vaníliakivonat

A tejet felforraljuk a reszelt gyömbérrel és a vaníliával, közben hozzákeverjük a mézet, ízlés szerint. Szűrjük át, hogy egy igazán krémes finom italt kapjunk és máris fogyaszthatjuk. Aki szereti inkább elrágcsálni a gyömbérdarabkákat, az a szűrést kihagyhatja, úgy is nagyon finom.
További immunerősítő receptek itt: www.tolle.hu


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.