Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elvis ismét a csúcson! Mindenkit lenyomott

Negyven évvel halála után ismét, immár 12. alkalommal vezeti a brit lemeztoplistát Elvis Presley, a rock and roll királya, akinek If I Can Dream címmel jelent meg válogatásalbuma a Royal Filharmonikus Zenekar közreműködésével.

Egyetlen férfi előadó sem dicsekedhet ennyi toplista csúcsára jutott lemezzel. Az Elvis-korongot csaknem nyolcvanezren vásárolták meg. Idén csak Noel Gallagher Chasing Yesterday című albuma fogyott nagyobb ütemben - emlékeztet a BBC News.

Elvis, a király Kép: Facebook

Elvis képviseletében a sztár volt felesége, Priscilla Presley az OfficalCharts.com honlapnak elmondta: ez az a lemez, amelyet Elvis mindig el akart készíteni és ha élne, nagyon büszke lenne rá, hogy rajongói továbbra is szeretik a zenéjét. "Ezt az albumot a legrátermettebb csapat rakta össze és ezzel segített valóra váltani egy be nem teljesült álmot" - fogalmazott.

Elvis mögött Rod Stewart Another Country című lemeze a második a ranglistán, az Elbow frontembere, Guy Garvey pedig a harmadik helyen áll Courting The Squall című első szólólemezével.

A hivatalos brit lemezlistán Adele Hello című száma továbbra is az első helyen trónol a kislemezek mezőnyében. Az énekesnőt másodikként Justin Bieber követi a sorban Sorry című számával, a dobogó harmadik helyén pedig az eladások alapján Sam Smith Bond-dala, a Writing's On the Wall áll.

Himnusz a szerelemhez – Edith Piaf emlékestre hívunk
Neves művészek közreműködésével verses-zenés sanzonesttel tisztelegnek Edith Piaf előtt a Budapest Kongresszusi Központban október 13-án. Az énekesnő születésének 100. évfordulójára rendezett programon olyan híres dalok is elhangzanak majd, mint a Milord, Himnusz a szerelemhez, Nem bánok semmit sem .


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.