Annak ellenére, hogy az ember társas lény és tucatnyi ember van a környezetünkben, a legnehezebb pillanatokban mégis mindig egyedül vagyunk. Kaphatunk tanácsokat, ha döntenünk kell, vagy csak úgy általában az életünkkel kapcsolatban, de dönteni nekünk kell. Fontos az is, hogy kit tüntetünk ki a bizalmunkkal, kinek mondjuk el nyűgjeinket, kitől kérünk tanácsot, és kire hallgatunk. Egy biztos, olyan embert fogadunk el tanácsadónak, aki olyat mond, amit szeretnénk hallani. Valahogy genetikusan úgy vagyunk kódolva, hogy nem szeretjük a kritikát. Jobb esetben meghallgatjuk, talán még el is gondolkozunk rajta, de valamit, ott legbelül mégis csak sért. Mert magunkat kinevetjük, ha kell, de hogy más tegye ezt, azt nem tűrjük el.
Pedig hány és hány tanácsadó akad az utunkba! Hiszek abban, hogy mindenki, akivel dolgunk van az életünkben, az a tanítónk. Aki beszél, az tanít, aki hallgat, az tanul. Fontos lenne, hogy meghalljuk a nekünk szóló üzeneteket. A szüleink az első számú mestereink, akik az esetek nagy többségében még ráadásul jót is akarnak, de nem szeretjük meghallgatni őket. Mintha rosszakaróinkat látnánk bennük. Vagy csak csupán dacból, nehogy valaki megmondja már nekünk! Nehezen fogadjuk el a tapasztalt ember tanácsait, mert saját magunk szeretünk meggyőződni. Azután csak csapkodjuk a fejünket a falba, hogy miért nem hallgattunk az okosabbra? Mint a kis kosok, megyünk előre, majd "én megmutatom" elven, s csak arra leszünk figyelmesek, hogy letörött a szarvunk.
A bölcs ember a másik kárán tanul. A bölcs figyel a jelekre, mert vannak jelek, vannak intelmek, vannak megérzések, csak nem szeretünk hallgatni rájuk. Egyszer valaki azt mondta, hogy a jelen nem más, mint a múlt hibáinak rendbe rakása. Annyit hibázunk, hogy arról szól az életünk, hogy ezeket rendbe rakjuk.
Ha valaki vallásos, akkor a tízparancsolat, vagy a vallásának tanításai adhatnak mankót. Ha nem vagyunk elhivatottak az egyház tanai iránt, akkor csak a lelkiismeretünk szava marad. Nincs olyan, hogy hiba, csak feladatok és tanulás van. Akkor érezzük, hogy hibáztunk, ha nem jól oldottuk meg a leckét. Felesleges a bűnbocsánat, a bánkódás, jobb esetben lesz alkalmunk kijavítani, mert addig nem mehetünk tovább, míg nem oldottuk meg jól a leckénket. A jó pap is holtig tanul, mondja a mondás és tanulmányait csak a sírban fejezi be, ezért is van az írva a fejfájára, hogy tanulmányait befejezte. De ne feledjük, csak ebben az életben van lehetőségünk korrigálni.
Szerintem az a fontos, hogy lelkünk békében legyen, hogy lelkiismeretünk ne mardosson. Tedd meg azt, amit szeretnél, de ezzel ne okozz kárt másoknak! Légy egoista, de csak egészségesen. Vezéreljen a jóság és a szeretet, és akkor sokkal boldogabb leszel. Mégis nehéz jónak lenni, mert nagyon sok a rossz a világunkban. Ha megdobnak kővel, akkor még nagyobbat keresünk, hogy visszadobjunk, és nem hallgatunk a parancsra, mely szerint kenyérrel viszonozzuk a támadást.
A füledet csak a rossz tanácsok ellen fog be, egyébként legyen nyitott a füled, a szíved és a lelked! Így tudsz szimbiózisban lenni a környezeteddel, így hallod meg a fontos üzeneteket. És tanuld meg végre! Az önzetlen szeretet hangját kell követni, ez pedig csak az anya lehet...
A szülők pedig fogadják el, hogy csemetéjük a saját útját akarja járni. Csak akkor adjanak nekik tanácsot, ha kérnek. És mindig fogadják vissza a gyerekeket, mert a tékozló fiú úgy is hazatér. Jó azt tudni, hogy van hová hazatérni, hogy "engem anyám mindig hazavár". Tanuljuk meg végre, hogy nem lehetnek elvárásaink másokkal szemben, mert folyamatos frusztráció fog érni. Mindenki a saját érdekeivel törődik. Nem gondolkodhatunk a másik ember fejével, soha nem tudhatjuk, hogy mit gondol. És hiába hisszük, hogy jót akarunk neki, csak az a jó számára, amit ő is akar, amiről ő is azt gondolja.
És végül, ne feledjük Emerson Ralph Waldo, amerikai filozófus szavait: "A siker titka a világot mozgató törvények szigorú tisztelete, és mivel ezek az értelem és az erkölcs törvényei, ez azt jelenti, hogy engedelmeskedünk az értelem és az erkölcs szavának."