Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ennek köszönheti Szilágyi Áron és Szász Emese az aranyérmét?

Hogyan élik meg sportolónk a versenyek előtti fontos pillanatokat? Milyen szokásokon múlhat egy-egy győzelem?  A riói olimpián vívásban aranyérmet szerző Szász Emese és Szilágyi Áron, valamint a győri kézilabda csapat sztárja, Görbicz Anita osztotta meg a versenyek, meccsek előtti rituáléját.

„Sokaknak van egy sajátos rituáléja a verseny előtti percekre, vagy akár órákra, ekkor én magamba zárkózva végig szoktam gondolni, hogy egészen pontosan mit fogok csinálni. Illetve, van egy mini szertartásom is: meccsek előtt kétszer-kétszer megpaskolom a combom elől és oldalt, növelve a drukkot.Ezek a pillanatok különösen fontosak, hiszen ilyenkor csak a verseny járhat a fejemben, a páston minden nagyon gyorsan történik. Ha nincs meg a teljes koncentráció, amikor kilépek a ’színpadra’, a győzelmet kockáztatom.” – osztja meg módszerét Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó.

Szász Emese, Szilágyi Áron a Tehetségfesztiválon a Millenáris Parkban MTI Fotó: Bruzák Noémi

Szilágyi Áronhoz hasonlóan Szász Emese párbajtőröző is arannyal tért haza Brazíliából. Elmondása szerint már hetekkel az olimpia előtt megkezdődött a mentális felkészülés.

„Egy ekkora megmérettetés előtt muszáj félretenni minden negatív gondolatot. Közvetlenül a verseny előtt pedig a legfontosabb a közönség rezdüléseinek kizárása, én ilyenkor régebben a Tankcsapdát hívtam segítségül, mostanában pedig Ákost hallgatok.

A csapatsportolók meccsek előtti pillanatai némileg másképp telnek. Erről Görbicz Anita kézilabdázó tud mesélni, aki ilyenkor igyekszik utoljára kijönni az öltözőből.

„Ezek a percek elengedhetetlenek, mert amint belépek a csarnokba, az atmoszféra hatása alá kerülök. Minden meccs egy igazi ünnep számomra, ahol nemcsak magamnak, de a mindig támogató szurkolóinknak is győzelmet akarunk szerezni.

Így vigyáz az egészségére az olimpiai bajnok
Szilágyi Áron már fiatal olimpikonként sokak kedvence lett. A Londonban olimpiai bajnoki címet szerzett világ- és Európa-bajnok magyar kardvívót sportról, egészségről és a terveiről kérdeztük. Sőt, arról is többet tudhattok meg, hogy milyen is ő civilben.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.