Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ennyi erővel korcsolyát is köthetsz a kocsidra

Százból tizenkét autón nyári gumik voltak fenn december közepén - derült ki abból a felmérésből, amelyet az egyik abroncsokkal foglalkozó kereskedőház végzett a téli szerelési szezon után Budapesten és több nagyvárosban. A felmérés szerint az átlagnál rosszabb a helyzet a kisteherautók és mikrobuszok esetében.

- A nem reprezentatív kutatásunk célja az volt, hogy a téli átszerelési időszak után képet kapjunk az autósok abroncshasználati szokásairól, különösen a téli-nyári abroncsok arányáról - ismertette Tiszay Árpád, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi vezetője.

Tiszay Árpád, Kép: Angyal Ádám

A felmérésben a vállalat munkatársai összesen csaknem 2000 gépjárművet – személyautót, mikrobuszt és kisteherautót - néztek át Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Székesfehérvár és Zalaegerszeg közterületein. A gépjárművek között 86 százalékos a téli gumi használati arány, amelyet jobbnak értékelünk a korábbi évekhez képest – hangsúlyozta Tiszay Árpád. – Az általunk vizsgált autók 2 százalékán úgynevezett négy évszakos, vagy kemény terepre tervezett off-road, 12 százalékukon pedig nyári abroncs volt. A kisteherautók és mikrobuszok között az átlagosnál rosszabb ez az arány, 20 százalékuk még mindig nyári abroncsokon közlekedik. Itt azt várnánk, hogy magasabb a téli abroncsok aránya, hiszen ezeket az autókat többségében napi szintű munkára használják tulajdonosaik. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nyári gumival sokkal nagyobb féktávra van szükség, mint a téli esetében. Céges személyautóknál viszont döntő többségben, 90 százalék feletti arányban tapasztaltunk téli gumi használatot. -

Bár a 86 százalékos téli abroncs felszereltség nem tekinthető rossznak a korábbi évekhez képest, a szakemberek szerint az idetartozó téli gumik több mint 20 százaléka problémás, elöregedett és/vagy elkopott. Különösen az idősebb, valamint a frissebb rendszámmal rendelkező, vélelmezhetően külföldről behozott, szintén korosabb autók esetében figyelhető meg ez a tendencia.

Kép: Angyal Ádám

Az abroncsok oldalfalán megtalálható DOT jelzésből kiderül, hogy adott terméket melyik év hányadik hónapjában gyártották. A 10 év feletti életkorú abroncsok tapadási képessége és rugalmassága már annyira lecsökken, hogy nagy kockázatot jelentenek a közlekedésben.

- Sokféle hibajelenséget tártunk fel a téli abroncsok esetében. A leggyakoribb az abroncsok kopottsága, töredezettsége. A téli abroncsok 4 milliméteres profilmélység alatt már nem működnek megfelelően hóban és latyakban. Ez alatti értéken közlekedni pedig fokozottan balesetveszélyes. -

A felmért gépjárművek 2 százalékán használnak tulajdonosaik négy évszakos abroncsokat, amely a sokat autózók számára kompromisszumos megoldás, de a szakértők szerint mindenképpen jobb, mint egy nyárival vagy elkopott télivel közlekedni a téli hónapokban.

Télen veszélyesebb a defekt!
Statisztikák szerint a defektek 23%-a sötétedés után következik be, 50%-a pedig lakott területen kívül, sötét, nehezen belátható útszakaszokon éri az autósokat, ami a lecsökkent látótávolság és a hosszabb esték miatt télen fokozott veszélyforrást jelent a vezetők számára. Új téli abroncs vásárlásakor ezért érdemes defekttűrő abroncsot felszereltetni gépjárművünkre.

Az elemzett adatsorból kiderül: 20 nagyobb márka fedi le a magyar piac 75 százalékát. Összesen 86 különféle márka termékeivel találkoztak a szakértők.  A felmérésben előfordultak extrém esetekkel is.

- Láttunk olyan külföldi autót, amelyen 3 különféle márkájú és állapotú nyári abroncs volt. Ez Magyarországon nem jelent szabálysértést, csak nagy közlekedésbiztonsági kockázatot. Ez a hanyagság  egyébként Nagy-Britanniára jellemző Európában. De olyan kisteherautóval is találkoztunk, amelyre négyféle márka volt felszerelve, X-ben keresztben felrakva a téli-nyári abroncsai. Területi megoszlás szerint a keleti és a nyugati vidéki városokban a használati szokások nagyjából kiegyenlített képet mutatnak. A nyugati országrészben az osztrák határ közelsége miatt magas téli abroncs arányt mértünk, Ausztriában ugyanis kötelező a téli gumi használata. Keleten is jobb az arány, mint a fővárosban. Budapesten belül nagy a szórás, ott előfordult olyan városrész, ahol 20 százalék feletti nyári gumi használatot tapasztaltunk a személyautók között is.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.