Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Épületrengető animációk a Műcsarnoknál

 

2012. október 6-án szombaton 19 órától, a Hősök terén a Műcsarnoknál a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kiemelt eseményeként rendezik meg a Paint Up! döntőjét. Az épületvetítést népszerűsítő rendezvényen a Műcsarnok 1000 m2-es homlokzatát életre keltő animációk lesznek láthatók.

A Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő versenyt idén harmadik alkalommal hirdette meg a Visualpower Kft. A világon egyedülálló pályázatot animáció- és mozgókép készítőknek írták ki. A nyílt versenybe az architekturális vetítés, más néven building mapping műfajában készült, 3 perces, zenei aláfestéssel ellátott filmmel lehetett nevezni. Az „épületmozgató” animációkat ez alkalommal a Műcsarnok homlokzatára kellett megálmodniuk az alkotóknak.

Az október 6-i döntőn az előzsűrizés során kiválasztott 12 legjobb pályaművet, továbbá a műfaj nemzetközi hírű képviselője Bordos László Zsolt és alkotótársai által kifejezetten erre az alkalomra készített 3D videomapping filmet és az ehhez kapcsolódó interaktív vetítést tekinthetik meg az érdeklődők.

A virtuális épületfestésről (building mapping)
A virtuális épületfestés a kortárs vizuális kultúra egyik legfiatalabb megjelenítési formája, 5-6 évvel ezelőtt, a 3D technológia és az óriás fényerejű projektorok elterjedésével jött létre. A műfaj lényege, hogy egy adott épületre olyan 2D-s és 3D-s animációt – mozgóképet – készítenek az alkotók, amely igazodik az architektúra elemeihez. A fényt, az árnyékot és a teret kreatív módon használó alkotásokkal térmódosítást lehet létrehozni. A vetített anyag, tehát nem egyszerű fényfestés, hanem annál sokkal több, mivel az animáció nem csak fénnyel színezi hanem „virtuálisan mozgatja” is az épületet. A műfaj legismertebb hazai képviselője Bordos László Zsolt videomapping művész, számos nagysikerű, nemzetközi „building mapping” projekt alkotója.

A kihagyhatatlan élményt ígérő rendezvényen a Műcsarnok többszöri metamorfózisát élheti át a közönség. A monumentális képsorok virtuálisan feldarabolják, táncoltatják vagy éppen mesebeli erdővé varázsolják a múzeum homlokzatát.

A külföldön is kuriózumnak számító, a building mapping vetítést népszerűsítő Paint Up! verseny lehengerlő látványával először 2010-ben találkozhattak a hazai nézők. Az azóta rendkívül népszerűvé vált, évente egy alkalommal megrendezett eseményre idén több külföldi pályamunka is érkezett, melyek közül egy török, egy olasz és egy brazil-dubai alkotás is bekerült az október 6-i döntőbe.

A rendezvény ingyenes!

Jó hír azoknak, akik nem tudnak személyesen elmenni az eseményre, hogy a döntőt élőben közvetítik a http://paintup.visualpower.hu/ oldalon és a ustream.tv/visualpower csatornán.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.