Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Erős paprikával a migrén és fejfájás ellen

Napjaink egyik leggyakoribb panasza a fejfájás, amelynek valamelyik típusában a magyar lakosság közel 50 százaléka érintett. A legismertebb fejfájás, a migrén esetében közel 1 millió 200 ezer főre tehető a betegek száma, akiknek akár 21 millió rohama lehet évente. A fájdalmak természetes módon történő kezelésére egyre nagyobb igény mutatkozik. Erre kínál megoldást az erős paprikából nyert kapszaicin.

Magyarországon népbetegségnek számít a fejfájás, amelynek valamelyik típusával közel 5 millió ember küzd naponta. Az elsődleges fejfájások közül legismertebb a migrén, ami a lakosság 6–18%-át érinti. A fejfájások számos gyógyszeres, nem gyógyszeres és kombinált módszerrel kezelhetők, azonban egyre több esetben mutatkozik igény a fájdalmak természetes hatóanyagokkal történő enyhítésére.

A leggyakrabban használt fájdalomcsillapítók a mozgató receptorokra hatnak, a gyomron keresztül felszívódva, az emésztőrendszer terhelésével fejtik ki hatásukat, ami hátrányos a gyomorpanaszokkal küzdő páciensek számára. 1997-ben azonban a fájdalomcsillapítás egy új lehetőségét vetítette előre egy amerikai kutatók által azonosított receptor, amely a pirospaprikából kinyert vegyületre, a kapszaicinre reagál. A piacon később jó néhány kapszaicintartalmú gyógyászati termék jelent meg, amelyek az érző receptorokra hatva, a fájdalom- és hőérzékelésért felelős idegvégződéseket ingerelve szüntetik meg a fájdalmat.

A kapszaicin egyedülálló hatásmechanizmusát kihasználva 2009-ben egy forradalmi fejfájá-csillapító szer került forgalomba Magyarországon. Az összetevőiben és kiszerelésében is újdonságnak számító Sinol orrspray más gyógyszer- és gyógyhatású készítménnyel ellentétben az orr nyálkahártyáján keresztül felszívódva blokkolja az érző idegvégződéseket és javítja a környékbeli szövetek keringését.

A kapszaicin fájdalomcsillapító és tartós használat után gyulladásgátló hatásának teljesen új hatásmechanizmusát hazai gyógyszertani kutatások tárták fel, amelyek Prof. Dr. Szolcsányi János nevéhez is fűződnek. „Büszke vagyok arra, hogy 2012-ben az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-felügyeleti Hatóság gyógyszer szintű alapanyagnak ismerte el a szintetikus kapszaicint, amellyel teljes mértékben bizonyítottá vált a gyógyhatása” – nyilatkozta a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

„A cayenne paprikából kivont vegyületet tartalmazó Sinol orrspray a legtöbb fejfájástípusra megoldást kínál, azonban a kapszaicin okozta csípős érzet az alacsony ingerküszöbbel rendelkező betegek számára kellemetlen volt. Ezért fejlesztette ki az amerikai anyavállalat a Sinol orrspray mild (lágy) változatát, amely egy új mukoadhéziós transzportert tartalmaz, ezzel megnyújtva az aktív anyagok kötődését az orr nyálkahártyájához. Ennek eredményeként  a Sinol-M még hatékonyabbá vált, és minimálisra csökkent a csípős érzet” – mondta Rózsa András, a Sinol Magyarország Kft. ügyvezetője.

„A fejfájások valamely típusában érintettek többsége arra törekszik, hogy az egészségtudatos életmód követésével elkerülje és megelőzze a fejfájásrohamok kialakulásának lehetőségét. Ma már elvárás, hogy természetes hatóanyagok használatával, mellékhatások nélkül gyógyuljunk. A Sinol-M orrsprayben található kapszaicin egy újabb hatóanyag a migrén terápiás palettáján. Olyan megoldást kínál, amely az orr nyálkahártyán keresztüli alkalmazásával a hányingerrel/hányással gyakran társuló migrénes panaszoktól szenvedő páciensek számára is előnyös” – nyilatkozta Dr. Szok Délia, a Magyar Fejfájás Társaság elnöke.

A fejfájások kezelésének költsége az Európai Unióban (8 tagállam adatai alapján) évente 173 milliárd eurót emészt fel, ennek 64%-át a migrénes fájdalom csillapítása teszi ki (Eurolight project). „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a lakosság számára könnyen elérhetővé tegyük a Sinol-M orrsprayt, ezért 2013-tól a Sinol Magyarország Kft. felel a termék kiszereléséért, valamint hazai és regionális forgalmazásáért, így a készítmény kedvezőbb áron kapható a patikákban és gyógynövény-szaküzletekben országszerte” – tette hozzá Rózsa András.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.