Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Erre a látványra egész életedben emlékezni fogsz!

Jó hír a Rómába látogatóknak, hogy bár egyelőre kísérleti jelleggel, de megnyitják a római Colosseum arénáját. A turisták az ókori amfiteátrum közepén lévő színpadra is kimehetnek az egykori gladiátorok útját követve. Aki ide belép, az egy életre szóló emlékekkel térhet haza.

Az aréna július 15-től október végéig látogatható félórás vezetéssel. A látogatás legfeljebb ötven fős csoportokban zajlik, az előzetes helyfoglalás kötelező. A belépőjegy ugyanannyiba kerül, mintha a látogató a Colosseum más részébe váltaná meg (12 euró, 3800 forint), de az arénába készülők külön kapun lépnek majd be az amfiteátrumba.

A látogatók ugyanazon az útvonalon juthatnak be a Colosseumba, mint egykor a gladiátorok. Az amfiteátrum közepén lévő színpadról beláthatják az egész ókori épületet. Az aréna bejárása után a látogatók eldönthetik, hogy megnézik-e a Colosseum más részeit is, vagy távoznak.

"Aki közvetlenül a Colosseum arénájába lép be, egész életében emlékezni fog a látványra!" - jelentette ki Francesco Prosperetti, a római régészeti felügyelőség vezetője.

Az aréna, még felújítás előtt Kép: Pixabay

Az új látogatási útvonal a Colosseum egy eddig nem látogatható részét kívánja megmutatni a nagyközönségnek, másrészt a műemlék gyorsabb megtekintését is kínálja azoknak, akik nem akarnak hosszasan ott időzni.

Elsősorban azokról a turistacsoportokról van szó, amelyek a tengerjáró hajókkal a Róma közeli kikötőkbe érkezve csak a Colosseumot akarják megnézni az örök városban, de ezt sem órákon keresztül.

A tavalyi 6,5 millió látogatójával - a kínai nagy fal mögött - a világ második legnépszerűbb szabadtéri régészeti emlékének számító Colosseumban nem a látogatók számát, hanem a látogatás rugalmasságát és biztonságát kívánják növelni azzal, hogy felszámolják a műemlék előtt egész évben kígyózó sorokat. Ezt az előre megszervezett, csoportos és gyorsabb látogatások teszik lehetővé.

A Római Colosseum Kép: Pixabay

A Colosseum arénáját fedő padlózatot a 19. század végén távolították el, hogy a színpad alatti részt feltárják. Jelenleg az aréna egy részét fedték le ideiglenes padlózattal, a tervezett teljes rekonstrukció 18,5 millió euróba kerül.

De ha már Itáliában jász, egy jó kávét mindenképpen igyál! Azt is eláruljuk, hogy kávézik egy valódi olasz.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.