Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Erre elég 20 millió forint, ha ingatlant akarsz venni

Míg vidéken akár 100 négyzetméter feletti ingatlan is vásárolható 20 millió forintból, addig ez az összeg a fővárosban már jellemzően csak egy garzonlakásra elegendő – derül ki az ismert ingatlanos cég bromáteréből. Egy dolog azonban közös a két területben: országszerte egyre kisebb lakásra elég ez az összeg.

Kép: pixabay

A vizsgálatba bevont megyeszékhelyek közül Miskolcon lehet a legnagyobb használt lakást megvásárolni a rendelkezésre álló összegből, mintegy 130 négyzetmétert. A skála másik végén Budapest áll, ahol ez a 20 millió forint már csak alig több mint 30 négyzetméterre elegendő, azaz majd 100 négyzetméter a különbség. Miskolchoz hasonlóan, 100 négyzetméter feletti lakás érhető el a keretösszegből Békéscsabán és Szolnokon, de Kaposváron is hasonlóak a lehetőségek. Öt megyeszékhelyen 70-80 négyzetméter közötti használt lakást vásárolhatnánk, Szombathelyen 67 négyzetméteres ingatlant, míg további öt településen 50 és 60 négyzetméter közötti alapterületű lakás jön ki a keretből. A legdrágább vidéki városnak Győr bizonyult, de még itt is 70 százalékkal nagyobb alapterületű lakás tulajdonosai lehetünk, mint a fővárosban.

A budapesti kerületek esetében a skála 22 és 51 négyzetméter között változik, legtöbbet a XXIII. kerületben, legkevesebbet pedig az V. kerületben éri a pénzünk. Általánosságban elmondható, hogy a külsőbb kerületekben, elsősorban a pesti oldalon kapható 20 millió forintért a legnagyobb használt lakás, míg a Belvárosban és a központi budai kerületekben a jóval drágább ingatlanoknak köszönhetően csak garzon-lakások érhetők el a keretből.

− A fővárosi árak folyamatos növekedésével egyre kisebb méretű ingatlanra elegendő a vizsgálat alapjául szolgáló 20 millió forint. Az V. kerület átlagos négyzetméterára közelíti az egy millió forintot, míg a XXIII. kerületben ezzel szemben csak 400 ezer forint környékén mozog ez az érték, így méretben is jelentős különbséget érhetünk el, ha külsőbb kerületben tervezzük a lakásvásárlást − nyilatkozta Benedikt Károly, a cég elemzési vezetője.

Mutatjuk, hol kapsz olcsóbban lakást
Egy év alatt mért 7 százalékos drágulással a nyolcadik helyen áll Magyarország az Eurostat 27 ország lakásár-változását bemutató adatai alapján. A 2015 óta országos átlagban mért szűk 31%-os árnövekedés azonban még mindig dobogós helyet ér – áll az egyik legismertebb pénzintézet ingatlanpontjának közleményében.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.