Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez a 2009-es tavaszi-nyári trend!

Tegyük el a szekrény mélyére a sötét téli ruhákat, hiszen megérkeztek az idei tavasz-nyár legújabb darabjai. Merész színek, népi motívumok és az 50-es évek vonalvezetése jellemzi 2009 divatját.

Idén nyugodtan játszhatunk a színekkel, az erős, rikító árnyalatok 2009 meleg hónapjaiban igazán trendik lesznek. Minden szín jöhet, de a türkizzöld, a sárga, a rózsaszín különösen divatos lesz. Érdekes, hogy a feltűnő mellett egy igazán különleges árnyalat is feltűnik: a púder. Ha ilyen ruhát visel az ember, szinte olyan, mintha nem is lenne rajta semmi.

A divattervezők különböző népek jellegzetes viseleteiből merítettek ötletet, így a felbukkannak a nemzeti jellemzők, de velük együtt a virágminták és a szafari stílus is.

A retró 2009-ben nem a 60-as éveket jelenti már, hanem az 50-est. Visszatérnek a korra jellemző szabásvonalak, így például gyakran találkozhatunk majd magasított derekú nadrágokkal, szoknyákkal. Természetesen nem kell Grace Kelly szigorú stílusára gondolni, egy kis lazasággal, merész színekkel igazán frissítően hat ez a trend.

Ami az estélyeket, koktélpartikat illeti, megnyugodhatunk, nem kell kidobnunk az elmúlt években összegyűjtött metálszínű dolgainkat. Egy elegáns eseményen még mindig trendi az arany és az ezüst, de még a flitter is. A kis fekete ruhát idén kiváltja a kis fehér ruha, inkább ez a szín lesz a domináns.

Ha valakinek fenntartásai lennének az 50-es évek divatjával, választhatja a 80-as évek stílusjegyeit is, akkor is trendi lesz. Lepukkant rocksztárnak öltözni idén szinte kötelező. A szűk szárú nadrágok, legyenek farmerből, bőrből vagy vászonból, igazán különleges külsőt kölcsönöznek. Ha egy-két folt és szakadás is van rajtuk, még trendibbek.

(Képek forrása: neimanmarcus.com)


A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.