Szakemberek a Börzsöny barlangjaiban nemrég tömeges denevérpusztulásra lettek figyelmesek. A megvizsgált tetemekben rengeteg apró vérszívóra bukkantak, az ezek által terjesztett betegségek okozták a repülő emlősök elhullását. Intő jel ez mindenkinek most, a kullancsszezon kezdetén. A globális felmelegedés nyomán ugyanis egyre több van ebből a rovarból. Vannak olyan fajok, amelyek kifejezetten a denevérekre támadnak, mások azonban nem válogatják meg az áldozatukat, és emberekre is rákapaszkodnak.
Magyarországon több mint 18 féle kullancs él, ennek a fele terjeszt betegséget. Az idei esős tavasz kedvezett szaporodásuknak, mostanra már elő is bújtak rejtekükből. Főként tavasszal és nyár elején rajzanak ki, majd ősszel, szeptember-októberben is van egy újabb hullám. A 2-3 milliméteres támadók a déli, napsütötte órákban árnyékba húzódnak, más napszakban viszont aktívak. Mondjunk hát le a természetjárásról? Dr. Kapiller Zoltán állatorvos, a Kullancsszövetség elnöke szerint ha valaki ismeri az erdő veszélyeit és felkészül ellene, biztonsággal töltheti a szabadidejét a természetben.
- Hogyan védekezhetünk ellenük? Erre számos bevált módszer létezik, ilyen a megfelelően zárt öltözködés, különféle ellenszerek, riasztó spray-k alkalmazása – ajánlja a specialista. – A gond az, hogy ma már nemcsak erdei kirándulás során kell gondolni a betegségeket terjesztő vérszívók elleni védelemre, hanem a városi parkokban, kertekben, játszótereken is. A kedves, mesékből népszerű sünök például többféle kullancsfajt, egyszerre akár 100-150 darab rovart is hoznak-visznek magukkal a lakott területekre.
Kapiller doktor az élősködők elleni segítségként kertben a gyakori fűnyírást, gyomirtást és a sünök búvóhelyéül szolgáló farakások felszámolását, a kapuk aljának megerősítését javasolja. A szakértő a körültekintő természetjárás és a kertek, udvarok gondozása mellett mindenkinek ajánlja a vérszívók terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni védőoltást.
- Erdőbe, táborba, vakációra induló gyerekek és szüleik még most is kérhetik a vakcinát háziorvosuktól, gyermekorvosuktól. Szerencsére nem kell hosszú ideig várni a védettség kialakulására. Kapható olyan oltóanyag, amelynél az első adag vakcina beadását követően két héttel már be lehet adni a második oltást. Ennél az úgynevezett "gyorsított oltási sémánál" már a második szúrás utáni napokban kialakul a megfelelő védelem – magyarázza a doktor. - Nem mellékes, hogy olyan tűvel csomagolják készre az injekciót, amely a korábbinál kevésbé fájdalmasan juttatja be a hatóanyagot a szervezetbe.
Természetesen minden védekezés ellenére is érhet bennünket vagy kedvenc háziállatunkat kullancstámadás. Ezért fontos a gyógyszertárakban, az állatpatikákban, sőt a benzinkutaknál is kapható kullancseltávolító kanalat beszereznünk, amellyel könnyen megszabadulhatunk a bőrbe fúródott rovartól.
Márton Anita
ÉLET-MÓD
Ez a tömeges denevérpusztulás intő jel!
A súlyos betegségeket terjesztő kullancsok Magyarországon rendkívül elterjedtek. A természeti környezet érintettségét jól jellemzi, hogy rengeteg a kullancs hordozó erdei állat, a denevérek pedig nagy számban áldozatául is estek e parányi élősködőknek. Az évente kiadott fertőzöttségi térképek szerint Budapest és agglomerációs körzete, Pest, Nógrád, Vas, Zala és Somogy megye tartoznak a magas rizikófaktorú területek közé.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.