Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez legjobb dolog, persze a szex után...

Ez a második legjobb dolog, melyet valamilyen formában mindenki szeret. Gyógyszer ez is; gyógyít munka közben, tanulás alatt, feszült helyzetekben. És jó relaxáció - a zene.

Munka után, fáradtan, esetleg bosszúsan is beül az ember az autójába, és út közben hazafelé bekapcsolja a rádiót. Talán észre sem veszi, hogy elkezd dobolni az ujjaival a zene ütemére, s mire hazaér, már sokkal oldottabb, frissebb állapotban van.

Az önkéntelenül hallgatott zene ritmusa ugyanis kiegyensúlyozza az ember biológiai ritmusát és ezzel elősegíti a gazdaságos energia-felhasználást a szervezetben. Azon túl, hogy mindenkinek megvan a saját ritmusa - amit az alkat, az örökletes tényezők határoznak meg - hat a szervezet harmóniájára is. A hang és zeneterápia olyan módszer, mely a zenét, mint eszközt használja a megelőzés, a személyiségfejlesztés, az önismeret, a korrekció, a gyógyítás és a rehabilitáció terén.

 David Aldridge professzor különféle zenei dimenziókat állított fel, melyek főleg szubjektív szempontokon és pszichológiai, érzelmi reakciókon alapulnak. A populáris zene hallgatása például mozgásba hozza a testet. Ki ne élte volna át azt az érzést, amikor kedvenc együttese zenéjére, vagy akár bármilyen, számára tetsző szám hatására önkéntelenül is a zene ritmusára mozgatta volna végtagjait. A technikai zene (mely nem az elektronikus zenével azonos) úgymond, kielégíti az intelligenciát.

Ebbe a kategóriába sorolhatjuk a különböző korok stílusaiban íródott zeneművészeti klasszikusokat. S míg a technikai zene inkább azok számára okoz különleges élményt, akik a zeneszerzési bravúrok minden apróságát értékelni tudják, addig a művészi zene dimenziója ugyanezt teszi, de minden tudatosság nélkül, tehát a hallgató egyszerűen élvezi azt, amit hall.

 A mély benyomást tevő zene (appealing) hallgatása annyira magával ragad minket, hogy sikeresen át tudjuk érezni azt, amit a szerző a komponálás alatt megálmodott. Ebbe a dimenzióba elsősorban a meditatív jellegű zeneművek tartoznak.

Végül a felemelő zene hallgatásakor lelkünk elvileg a magasabb szférák harmóniáját hallja és egyesül annak minden rezgésével. Ez utóbbi hatást azonban már csak kevés zene képes elérni. Csak azok a művek jöhetnek itt  szóba, melyek összhangban vannak ízlésünkkel is, s egyszersmind megfelelő egyensúlyban tartalmazzák a szervezet számára a pillanatnyilag szükséges frekvenciákat.

Az ilyen zene lelki szinten akár már a hallgatása alatt azonnal csodákra képes, valamint fizikailag is hatékonyan befolyásol a harmónia irányába.

A zeneterapeuta tudatosan használja a zenét illetve a zenei elemeket (mint hang, ritmus, dinamika stb.) abból a célból, hogy elősegítse a kommunikációt, a tanulást, a kapcsolatokat. Mindez arra irányul, hogy a terápia során feltérképezze az egyén lehetőségeit, problémáit, lelki sérüléseit, s mindezek korrigálását elősegítse a zene használatával.

A zeneterápiának különféle formái léteznek. Az aktív zeneterápia elemei közé tartozik az éneklés, a hangszeres improvizáció és a táncolás. A passzív zeneterápia, inkább befogadó, élményfeldolgozó jellegű, ami azt jelenti, hogy egy-egy kiválasztott mű, vagy zenei részlet egyéni illetve csoportos meghallgatását követően a jelenlevők megbeszélik élményeiket és asszociációikat.

A zeneterápia kiválóan alkalmazható az olyan függőséget okozó betegségek kezelésében, mint az alkohol vagy a drogfogyasztás. Németországban például a banktisztviselőknek javasolják, hogy hetente egy zeneterápiás foglalkozáson vegyenek részt, mégpedig stresszoldás céljából.

Sőt, több országban olyan szélsőséges esetekben is használják a terápiát, mint a fájdalom könnyebb elviselése, vagy a haldoklási folyamat megkönnyítése.

MV


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.