Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezek most a világ legértékesebb márkái

Talán nem is olyan meglepő, hogy az ötödik egymást követő évben idén is az Apple és a Google bizonyult a világ legértékesebb márkájának az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.

A 100 vállalatot rangsoroló "Best Global Brands" globális márkarangsorban 51 amerikai vállalat szerepel, ezen belül az első tíz helyből hét jutott amerikainak. Az Apple és a Google mellett a Microsoft (3.), a Coca Cola (4.), az Amazon (5.), a Facebook (8.) és az IBM (10.) szerepel az első tíz között. Az első külföldi a dél-koreai Samsung (6. hely), emellett a japán Toyota (7.) és a német Mercedes-Benz (9.), a Daimler csoport luxusautó divíziója tudott a top tízes csoportba bekerülni.

A Google idén is vezet Kép: Pixabay

Németország kilenc, Franciaország nyolc, Japán és Nagy-Britannia egyaránt hat-hat, Dél-Korea, Olaszország és Hollandia három-három, Svájc, Spanyolország és Svédország kettő-kettő, Kína pedig - a Huawei és a Lenovo révén - szintén csak két helyet tudott megszerezni. Dánia, Kanada és Mexikó egy-egy vállalattal van jelen a listán.

Az Interbrand adatai szerint az Apple márkaértéke 3 százalékkal 184,15 milliárd, a Google-é 6 százalékkal 141,7 milliárd, a Microsofté pedig 10 százalékkal közel 80 milliárd dollárra emelkedett. A Coca Cola, amely 13 éven keresztül, 2013-ig állt a ranglista élén, 5 százalékot veszített márkaértékéből, amely így 69,3 milliárd dollárra esett vissza.

A csúcstechnológiai szektort képviselő cégek együttes márkaértéke 675 milliárd dollárra rúg, messze a legnagyobb a többi ágazathoz képest. Az autóipar a második helyezett 266,8 milliárd dollárral, de ebből is a Toyota 50,3 milliárd, a Mercedes 47,8 milliárd dollárt visz el. Az idei rangsorban a száz vállalat közül 31 tartozik a technológiai vagy autógyártási szektorba, tavalyhoz képest kettővel nőtt a számuk.

Idén is a világ legnagyobb közösségi hálózata, a Facebook növelte legerősebb mértékben, 48 százalékkal márkaértékét, amely így elérte a 48,2 milliárd dollárt. Ennek köszönhetően hét helyezéssel ugrott előbbre, a tavalyi 15-dikről a hetedikre.

A rangsorba állított száz vállalat közül 16-nak sikerült 10 százalékot meghaladó mértékben növelni márkaértékét. A legjobban teljesítő cégek közé tartozik az Amazon (29 százalék,) az Adobe (19 százalék), az Adidas (17 százalék), a Goldman Sachs és a Starbucks (egyaránt 16 százalék).

A tőkeérték, a pénzügyi eredmény, illetve a fogyasztói magatartásra gyakorolt hatás alapján felállított százas rangsorban három újonc szerepel: a Netflix a 78., a Salesforce.com a 84., a Ferrari pedig a 88. helyen debütált.

Az Interbrand a marketing és kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó Omnicom csoport 17 országban 21 irodát működtető, New York-i székhelyű leányvállalata, amely 18 éve értékeli és listázza a marketing szempontból legértékesebb 100 világmárkát.

Már több a kütyü, mint az állat otthon
Manapság a modern otthon radikális változáson megy át, ezzel együtt a háztartások összetétele is, ma már átlagosan 2,4 embert, 0,3 háziállatot és 6,3 csatlakoztatott készüléket találunk lakásonként. A készülékek egyre fontosabb szerepet játszanak a mai otthonokban – derült ki egy felmérésből.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.