Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezeket majd hiába keresed az iskolai büfékben

Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről - közölte a tárca parlamenti államtitkára a múlt héten Budapesten.

Folyamatosan át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók. Senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips. Ha nem figyelnek oda, akkor ez könnyen megvalósulhat, ami jelentős kockázatokat hordoz -  - emelte ki az Rétvári Bence államtitkár. a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón.

Kép: Pixabay

A felnőttek mintegy 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Mindez már gyermekkorban jelentkezik, hiszen minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd - emelte ki Rétvári Bence, aki kitért az egyéb kormányzati intézkedésekre is, így a mindennapos testnevelésre, a dohányzás kitiltására minden zárt helyről, a menzareformra, hogy minél egészségesebbek legyenek az ételek. Emellett volt fontos lépés, hogy azok a termékek, amelyek a chipsadó hatálya alá esnek, nem árusíthatók az iskolabüfékben, az iskolai étel- és italautomatákban.

A jogszabályok betartatása hosszú folyamat, akárcsak a szemlélet megváltoztatása az egészséges étkezéssel összefüggésben. Mint mondta, fontosnak tartották, hogy a fentiek ne csak a jogszabályokban jelenjenek meg, hanem az intézményvezetők egy körlevélben részletes tájékoztatást is kapjanak. A következő hetekben a jegyzők is kapnak tájékoztató levelet, hogy ők is tisztában is legyenek azzal, mi engedhető meg és mi nem.

Sok szép kövér gyerek jön majd a tanévnyitóra…
Még javában tombol a nyári vakáció, remélhetően a tanulás okozta fáradtságot és stresszt már szép lassan kipihenik csemetéink. Hogy a túlzott lazulás ne váljon a gyerekek kárára, a mozgásra és bizonyos táplálkozási szokásokra is oda kell figyelni ilyenkor, ez pedig a szülők feladata és felelőssége.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja alapítója arról beszélt, nagyon sok megkeresést kaptak amiatt, hogy az iskolai büfék polcai tele vannak magas só- és cukortartalmú termékekkel. Márciusban teljes társadalmi összefogásra "buzdították" a szülőket, a tankerületeket, az iskolaigazgatókat és a büfék üzemeltetőit. Több körben tárgyaltak az érintettekkel és próbáltak lépéseket tenni, hogy a jogszabályi előírások eljussanak a büfék üzemeltetőihez, az igazgatókhoz, és betartsák a rendeletet, amely az árusítható termékek körét szabályozza - jelezte.

Az elkövetkező hetekben várhatóak a szerződéskötések, amikor a tankerületek, igazgatók megállapodnak a büfék üzemeltetőivel. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a szerződésben pontosan szabályozzák, milyen termékek árusíthatók az iskolai büfékben.

Schvets Zsolt, aki többiskolai büfét üzemeltet, azt mondta: kezdetektől fogva fontosnak tartotta, hogy egészségtelen ételeket lehetőleg ne áruljanak. Úgy látja: az egészséges életmódra nevelést kényszerrel nem lehet megvalósítani, folyamatosan kell megpróbálni a gyerekeket rávenni arra, hogy egészséges termékeket vásároljanak. Egy iskolai büfében fontos, hogy legyen választék az egészséges termékekből - tette hozzá.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.