Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezen az őszön is tele leszünk tehetségekkel

Új női mentort köszönthetünk Dallos Bogi személyében a tehetségkutató 9. évadában, aki Gáspár Lacival, ByeAlexszel és Puskás Petivel alig várja, hogy mentoráljon. Az X-Faktor október 5-én – szombaton - 20:00-kor újra elstartol a válogató adásokkal.

2019-ben is folytatódik az RTL Klubon a show. Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Danics Dóra, Tóth Andi, Opitz Barbara, Ricco és Claudia valamint az USNK után valakinek ismét esélye lesz arra, hogy győztesként állhasson az X-Faktor színpadán.A válogatókon idén is színes volt a mezőny. Sokan gondolták úgy, hogy bennük van az a bizonyos X-Faktor, amivel elvarázsolhatják a nézőket és a mentorokat. Sőt az USNK tavalyi sikerén felbuzdulva  még több rapper és csapat érkezett, hogy megmérettesse magát a mentorok előtt. A tavalyi győztes csapat a műsor óta 144 koncerttel végigturnézta Magyarországot, Erdélyt, több nagy fesztiválon felléptek és a fiúk videóinak megtekintése már 23 milliós nézettség fölött jár. Az USNK tehát magasra tette a lécet, amit idén sokan próbálnak majd megugrani. Hamarosan pedig a nézők is részesei lehetnek a fergeteges hangulatnak, amit egy-egy válogatón a mentorok átélnek.A műsorvezető 2019-ben is Kiss Ramóna lesz.

Kép: László Márta

Bukta Imre Munkácsy-díjas festőművész alkotásai lettek az egri Soltész borcsalád prémiumborainak névjegyei. Mostantól a Korcsolyázó cigánylány, a Delelő és a Béla a fácánnal elnevezésű alkotás kerül az asztalunkra, és persze hirdeti a kiváló egri borokat.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.