Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezt rejtették el előlünk 70 évig - video!

Újra régi pompájában látható a több mint 70 éve lezárt Román Csarnok a Szépművészeti Múzeum átfogó rekonstrukciójának köszönhetően. Az impozáns múzeumi tér felújítása befejeződött, a csarnokot március 15-étől húsvétig nézhetjük meg. A Liget Budapest Projekt keretében felújított, széles körűen korszerűsített múzeumi épület történetében ez volt az eddigi legátfogóbb és legjelentősebb rekonstrukció. Az új állandó kiállításokkal a Szépművészeti Múzeum október 25-én nyílik majd meg a nagyközönség előtt.

A múzeum felújítási munkálatai rövidesen befejeződnek, októberig az új kiállítások építése, és a közönségforgalmi terek kialakítása zajlik, de az őszi megnyitóra a múzeum közvetlen környezete is megújul majd. A Román Csarnok felújítása mellett korszerűsítették a múzeum elavult fűtőrendszerét, klimatizálták a kiállítótermek egy részét, felújították a nyugati épületszárny feletti tetőszerkezetet, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket és korszerű raktárhelyiségeket alakítanak ki az épületben.

Román Csarnok, Kép: Szépművészeti Múzeum

A felújítás leglátványosabb része a II. világháborúban megsérült Román Csarnok rekonstrukciója. A csaknem 900 négyzetméter alapterületű, középkori bazilika belső terét megidéző terem egyedülálló falfestményeinek megújításán mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik csaknem 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. 1500 liter konzerválóanyagot és csaknem 100 kilogramm, különböző színű pigmentet, valamit 5500 aranymetál-lapot, azaz 5,5 kilogramm aranyat használtak fel. A múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott.

A múzeum átfogó felújítása 14.000 négyzetmétert érint, ami a múzeum alapterületének mintegy negyven százaléka. A rekonstrukció érinti többek között a reneszánsz stílusú Michelangelo termet is, amely az elmúlt évtizedekben durván átalakítva, a látogatóktól elzárva, irodaként funkcionált. A felújításnak köszönhetően a Román Csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőnek a múzeum kiállítóterei és a műtárgyraktáraknak is csaknem félezer négyzetméterrel több hely jut majd a megújult épületben. Térszint alatti, korszerű éttermet és kávézót is kialakítanak.

Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeum épülete már több részleges rekonstrukción is átesett – legutóbb 2008-ban újult meg a múzeum homlokzata –, de a nyugati szárny felújítása és az épületgépészet átfogó fejlesztése évtizedek óta váratott magára. A mostani rekonstrukciós szakasz volt az eddigi legjelentősebb a múzeum történetében.

CSÓK a festőnek!
Igazi européer művész volt Csók István. Sáregreden, Cece szomszédságában született 1865- ben. Ha Cecén jársz, feltétlenül keresd meg ezt a gyönyörűen felújított kúriát, benne elképesztő festményekkel! Ha valami, ez tényleg nemzeti kincs!

Hosszú évtizedek után végre megtörtént az épületszárny teljes műszaki modernizációja is, többek között kazánostul lecserélték a hetvenes évekből való gőzfűtést és a régi elavult klímaberendezéseket. A tetőre napelemek és napkollektorok kerültek, gazdaságosabbá téve a múzeum üzemeltetését, és ezen túl megtörtént az épület utólagos talajnedvesség elleni szigetelése is. Mindezekkel párhuzamosan új elektromos hálózatokat építettek ki, korszerűsítették a biztonsági, vagyonvédelmi, informatikai rendszereket, új teherliftet állítottak be, valamint a modern műtárgyszállításnak megfelelő „expedíciós folyosókat” is kialakítottak. A múzeum teljes akadálymentesítése is megtörtént: új liftek is kerültek az épületbe.

 

 

A Szépművészeti Múzeum kiállításainak újrarendezésével párhuzamosan költöznek a Várból a Magyar Nemzeti Galéria régi magyar gyűjteményei, ugyanis a Szépművészeti kiállítási koncepciója gyökeresen átalakul: több mint négy évtizedes távollét után a magyar művészet hazatér a Szépművészetibe, így a múzeum ezt követően az egyiptomi és az antikvitás művészete mellett a 18. század végéig együtt mutatja majd be az egyetemes és a magyar művészet történetét.

Szólítsatok bárónőnek! Főúri látogatásom Pápán
Egy kisit mindenki pápai – ez a címe annak a 3D-s filmnek, amivel elkezdődik a látogatás a pápai Eszterházy-kastélyban. A divatos vetítés után a mából pillanatok alatt átlényegülhetünk az 1700-as évekbe. A korabeli ruhába öltözött idegenvezető ehhez csak a kezdet volt! Láttam már a világ számos pontján nagyszerű idegenvezetést – sokszor mobillal, szinkrontolmáccsal, de hogy egy dramaturgiailag megtervezett, kosztümös élő tévéjátékba csöppenek, na, erre nem számítottam! Ragyogó volt!


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.