Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Falra fel!

A múlt század magyar grafikusművészetét reprezentáló, több mint 200 tételből álló aukciót rendeznek zenei, filmes, reklám- és kiállítási plakátokból április 12-én a budapesti Kortárs Építészeti Központban.

Az árverésen – amit sajnos nem Dévényi Tibi bácsi és Keresztes „Cintula” Tibor lemezlovas apostolok vezetnek majd – látható és megvásárolható lesz olyan ritkaságnak számító, 1976-ban készült plakátműremek is, ami a KISS együttes Destroyer albumát népszerűsítette. A fejenként legalább két kiló sminket elfogyasztó csapat 1997-ben lépett fel a budapesti Pecsában a magyar közönség előtt.A Belügyminisztérium Tiszti klubjában alakult, csak egyetlen nagylemezzel büszkélkedő Gemini 1969-es pop-art plakátja igazi szenzációnak számít. A biankó helyre, azaz az üres szóbuborékba írták a koncertek helyét és időpontját.Szintén becses relikvia az összes tag által dedikált ős-Omega fotó, ami 1970 körül készülhetett, a kislemezes pólódizájn is erre utal. És nem utolsósorban elérhető lesz egy licittel a remek fotómontázzsal készült mozdonyos LGT plakát is.A Beatles nagy alakú poszterét a lemezhez mellékelték, de licitálhatnak a zenerajongók egy még sohasem látott, hatalmas John Lennon koncert fotóra is, ami a The Rolling Stones Rock And Roll Circus 1968. decemberi – akkor le nem adott – TV-műsorának felvételekor készült. A The Dirty Mac supergroup a műsorban a Beatles Yer Blues című dalát játszotta.

Sir Edmund Percival Hillary születésének 100. évfordulójáról alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezik meg a Magyar Posta. Az apró művészeti alékotás ifj. Szunyoghy András grafikusművész tervei alapján készült 150.000 példányban, az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben.

És ez csak pár érdekesség! Az aukciót a Múzeum Antikvárium, a Plakátfiú és a Gallery 567 szervezi közösen április 12-én 19 órakor a Kortárs Építészeti Központban, a Bartók Béla úton.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.