Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Falusi Mariannak minden étkezés meglepetés lett!

Falusi Mariann bár komolyan veszi a fogyókúrát, mégis játékosan közelíti meg. Étrendjének minden adagját meglepetésként veszi maga elé, hiszen szándékosan sosem nézi meg előre, hogy mi lesz a soron következő étel, amit elfogyaszt.  

Falusi Mariann az utóbbi időkben egyre inkább érezte, hogy hatásos életmódváltásra van szüksége, de nem szánta el magát. Szervezete azonban megnyomta a vészcsengőt, és ráijesztett az énekesnőre, hiszen rosszul lett egy koncerten. Ezt követően már nem volt kérdés számára, hogy azonnal tennie kell egészsége érdekében.



Mariann korábban már számos fogyókúrát kipróbált, nem sok sikerrel, ezért minden módszerrel szemben szkeptikus volt. Végül úgy döntött, hogy ha már muszáj elkezdenie a fogyókúrát, akkor olyan lehetőséget választ, amely segítségével hasonló helyzetben lévő emberekkel kommunikálhat, és kényelmes számára, vagyis nem kell naponta különleges ételeket készítenie magának. Így végül egyértelmű lett, hogy belép a Zsírégetőklubba.

„A fogyókúra első és legfontosabb szempontja az étrend volt. Egészséges, egyben fogyókúrás ételeket akartam, ráadásul olyanokat, amelyekkel nem kell folyton pepecselnem, mert egyszerűen nincs rá időm. Még a fogyókúra kezdetén egyeztettem a Zsírégetőklub szakembereivel, és összeállítottak számomra egy napi hat étkezésből álló best of menüt. Ez minden nap megérkezik a címemre, és szándékosan soha nem nézem meg előre az étlapot, hogy éppen milyen ételeket fogok enni. Ez az én játékom, mert így minden étkezés meglepetés” – meséli Mariann.

Mivel az énekesnő komolyan veszi az életmódváltást, ezért nem csak az étrendjén változtatott, hanem nagyobb hangsúlyt fektet a mozgásra is; bikram jógára jár, valamint úszik és kerékpározik. Emellett pedig azt sem felejtette el, hogy ha sikerül leadnia azt a 40 kilót, amit célként tűzött ki, akkor a bőrére is oda kell figyelnie, ezért barátnőjéhez, Gabihoz járt, akinek szalonjában, különleges kezeléseket kap.

„Az elhatározásom megingathatatlan; ha most elkezdtem ezt a programot, akkor korrekten, komplexen végigcsinálom. Bár még nem telt el sok idő, de szerencsére egyáltalán nem éreztem, hogy hullámvölgybe kerültem volna. Remélem, ez így lesz a későbbiekben is! Ha pedig mégis megingatna valami, akkor a Zsírégetőklub tagjaival tudok beszélni; szakértőkkel és „sorstársakkal” egyaránt. Ugyanis a klubtagok között sokan már több tíz kilótól, sőt van, aki 53 kilótól szabadult meg, tehát jócskán vannak tapasztalataik” – teszi hozzá Mariann.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.