Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fantasztikus hétvégék Keszthelyen! Érdemes odamenni!

Rengeteg mozgalmas rendezvény várja idén nyáron is a Keszthelyre látogatókat. Lovas- és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárának felidézésével, folklórzenével, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, musicallel, színházi előadásokkal és sportrendezvényekkel is készülnek a városban a vendégek szórakoztatására.

Keszthely izgalmas meglepetésekkel, színes zenepaviloni koncertekkel, a karmelita bazilikában orgonakoncert-sorozattal, a városi strandon pedig különböző sportrendezvényekkel indítja a szezont - közölték a szervezők az MTI-vel. A nagyszabású nyári fesztivált, a KeszthelyFest lesz, amelyet első alkalommal rendeznek meg.

Az egyik kulturális helyszín a Festetics kastély lesz - Kép: wikipédia

Július 11-től három napon át három helyszínen zajlanak az események a Balaton-parti városban. A Festetics-kastély parkjában lovas- és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárának felidézésével és a Hair című musical bemutatójával várják a látogatókat. A történelmi belváros sétálóutcájában a folkprogramok mellett gasztronómiai különlegességeket, valamint a magyar pálinkaházak termékeit is megkóstolhatják az érdeklődők. A Balaton-parton „fanyűvő játékparkot” építenek ki. Az esti koncerteken számos együttes lép fel, mások mellett a Ghymes, az Amadinda Ütőegyüttes, a Magyarvista Social Club, a Cimbaliband, az Igricek és az Alma Együttes szórakoztatja a közönséget.

Július 18-tólnépzenei és néptáncfesztivált rendeznek. A Balaton-parton kiépített Zenepavilonban a magyar mellett szerb, horvát, német, görög és bolgár táncokat mutatnak be, szombat este pedig a nézők is táncra perdülhetnek.

Mindenkit vár a Balaton!
Ha ügyesek vagyunk, egy balatoni portál segítségével összeállíthatunk magunknak egy olyan útitervet, amellyel párunkkal együtt már 20 ezer forintból is megúszhatunk egy hároméjszakás kalandot, sőt a busz- és vonatköltségeken is sokat spórolhatunk, mert a nyári időszakban jelentős kedvezményeket adnak a magyar tenger irányába tömegközlekedési eszközöket működtető cégek is.

Július 25. és 27. között már dzsesszmuzsika szól majd a Zenepavilonban. A JazzFröccs című zenei program, amely a KeszthelyFesthez hasonlóan új kezdeményezés, borkóstolással és gasztronómiai különlegességekkel egészül ki.

Július végén kezdődik a hagyományos - sorban a huszonkettedik - keszthelyi borünnep, a zalai borcégér. A borfelvonulás a Fő tértől a Balaton-partig tart majd, ahol borházak és pecsenyesütők várják a fesztiválozókat. Öt napon át délutánonként játszóházakat, esténként koncerteket, táncházat tartanak, a nap pedig utcabállal fejeződik be.

Július 24-én - a Balaton-parti programokkal párhuzamosan - megkezdődnek a Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics-kastélypark szabadtéri színpadán. A nyitóelőadáson a Hét boszorka című zenés produkciót mutatja be a Centrál Színház társulata, majd Michael Frayn Függöny fel! című bohózatát tűzik műsorra. A programokról bővebb információ olvasható a www.keszthely.hu oldalon.

Baján halászlét főznek július 10. és 13. között!
Te tudod, miben különbözik a szegedi, a balatoni és a bajai halászlé? Most egy igazi szakértő segít eligazodni a halászléfajták között, és így kiválaszthatod, hogy melyik a kedvedre való! Akár halászléfőző versenyen is részt vehetsz július 10. és13. között a 19. Családbarát Bajai Halfőző Fesztiválon, de ha csak enni szeretnél, akkor is érdemes oda ellátogatnod!


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.