Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Farkasházi Réka különleges karácsonya

Ismét a MOM Kulturális Központban tart karácsonyi koncertet a kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar. Felcsendülnek a tavalyi év legjobb gyermekalbumaként díjazott Igazi Karácsony dalai, és néhány új szerzemény is. Réka ezúttal egy újabb karácsonyi csodát is megálmodott, amelyhez szerencsére máris nagyon sokan csatlakoztak. 200 gyerek december 9-én ajándékba kaphatja a jegyet!  

- Imádom a karácsonyt, a hangulatát, a készülődést, az illatokat, az ízeket, a fényeket, mindent, ami ehhez a csodás ünnephez tartozik. Az idei év pedig még inkább izgalmas lesz számunkra, hiszen első karácsonyunk lesz Tamarával együtt, aki ugyan még csak hat és fél hónapos lesz akkor, tehát még sokat nem fog érzékelni az egész felfordulásból, de természetesen az ő ajándékát már beszereztem. Kell is, hogy előre készüljek, hiszen a december, mint mindig, most is sok munkával teli: a zenekarommal járjuk az országot, hogy minél több helyre tudjunk vidámságot, verset, dalt vinni – meséli mosolyogva Farkasházi Réka.

Farkasházi Réka, Kép: MOM

A kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar immár hagyományosan a MOM Kulturális Központban tart karácsonyváró nagykoncertet, ahol felcsendülnek a tavalyi év legjobb gyermekalbumaként díjazott

Ismered a Fehér Karácsonyt? Nyert ügyed van!
Karácsonyi koncertre készül Gájer Bálint. Ebből az alkalomból versenyt hirdet. Ha szerencsés vagy, éppen Te leszel, aki felléphet vele, nem kell más tudnod, mint a White Christmast, azaz a Fehér Karácsony című dalt magyarul. Mutatom a további részleteket!

Igazi Karácsony dalai, és néhány új szerzemény is. Réka ezúttal egy újabb karácsonyi csodát is megálmodott, amelyhez szerencsére máris nagyon sokan csatlakoztak.

- Mi a koncertjeinken családokat szórakoztatunk sok-sok éve, célunk, hogy a gyerekek mellett a szülők is jól érezzék magukat. Hogy igazi közös élményekkel gazdagodhassanak. Hiszen ezek táplálják, építik a családnak nevezett kis közösség életét. Akik járnak a koncertjeinkre, már tudják, hogy a családnál nincs nagyobb kincs a világon.  Vannak viszont olyan gyerekek, akiknek nem adatik meg a család oltalmazó szeretete. De hamarosan felnőnek majd és nekik is meg kell tanulniuk, hogyan kell családot építeni, egyben tartani. Egy koncert persze nem elegendő, de talán adhat olyan élményt, ami megragad, átlendít, elindít egy folyamatot. Idén dupla koncertet tartunk a MOM-ban december 9-én. A délelőtti koncertre már alig van jegy, de a délutáni koncerten lehetőségünk van olyan gyerekeket fogadni, több alapítvánnyal együttműködve, akiknek nem lenne lehetőségük hasonló élményhez jutni - tette hozzá a művésznő.

Farkasházi Réka és a Tintanyúl, Kép: MOM

A zenekar maga is több csoport eljutását segíti a koncertre, de nagyon sok civil támogató is csatlakozott a felhíváshoz, így közel 200 gyermek jegyét a közönség vásárolja meg.

Egy kis karácsonyfa-történelem
Tudod, mi okból állítunk december végén fenyőfát a nappaliban? És hogy miért pont fenyőt, és hogy egyáltalán, mióta él ez a szokás? Ha a karácsonyi rohanásban egy pillanatra már eltűnődtél ezeken a kérdéseken, de a válaszokat nem ismered, akkor most Megyeri Szabolcs kertészmérnök megpróbál segíteni, és így talán a karácsony mára kissé kiüresedett hagyománya is több értelmet nyerhet. Kezdjük az ünneplést!

Ha valaki még szívesen csatlakozna, erre  a címre írhat Rékának és a zenekarnak.

A zenekar és a színésznő persze a jövő évre is sok tervvel készül: már elkezdték az új album dalainak felvételét, tervek vannak egy színpadi gyermekelőadás létrehozására is a Bátor Tintanyúl történetéről, és egy különleges mesesorozat is előkészületben van. És hogy ez a meghitt hangulatú koncert is emlékezetes maradjon, december 9-én több videóklip is készül a koncerten. Az egyik az album címadó dalból, az Igazi karácsony című szerzeményből. A kliphez várják gyermekek rajzait is, hogy szerintük milyen az igazi karácsony. A legjobb, legkedvesebb rajzok belekerülnek majd a klipbe is.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.