Az ilyen férfi burokban jött a világra. Az égvilágon semmiért nem kell megharcolnia, mindent készen kap meg; tulajdonképpen beleszületett a jólétbe. Önmagában még nem lenne probléma, a gond csak az, hogy mindezt képtelen megbecsülni. Kész ténynek veszi a lakást, a kocsit, esetleg még egy tényleges munkát nem jelentő állás is becsöppen neki.

Ilyen körülmények között miért akarna felnőni? Mindezt büszkén vállalja, és fáradt nyűggel meséli, hogy nehezen viseli a mindennapok monotonitását. Egy szalmaszálat nem tett még keresztbe, de ez a legkevésbé sem zavarja. Női szemmel nézve az anyagi jólét mindenképpen vonzó lehet mellette, de előbb utóbb minden nő idegbajt kap a semmittevés tengerében lubickoló óriásbébitől.

A másik típus szintén nem akar sokat az élettől, de nem azért, mert beleszületik abba az állapotba, hogy mindene megvan, hanem mert ő kevéssel is beéri. Többnyire magányos hős, a nőkben esküdt ellenséget lát, akik nem engedik, hogy kifakult pólóját hordja. Valószínűleg otthon él, mert az kényelmes és gondtalan.


Lehetőség szerint olyan munkát keres, amelyhez semmilyen felelősség nem járul; a pénz nem érdekli, a lényeg, hogy ne legyen leterhelve. A fesztiválokat meg az esti sörözést nem hagyná ki. Amennyiben költöznie kell otthonról, akkor egyrészt idegösszeomlást kap, másrészt képtelen megszervezni az életét, és menthetetlenül rázúdul a rendetlenség lavinája.

A harmadik típus hitvallását nagyjából így foglalhatnánk össze tömören: „Minek idegeskedni, inkább élvezzük az életet”. Nem hangzik rosszul, a gyengédebbik nem többsége mégis hanyatt-homlok menekülne ettől a kis életművésztől. Úgy marad gyerek, hogy megőrzi annak kíváncsiságát és nyughatatlanságát. Ha a terveiről kérdezik, vonogatja a vállát, és elbűvölően mosolyog. Egy darabig nagy kaland az élet a társaságában, de ennél egy józan nő jóval több biztonságra szomjazik.

A selyemfiú már-már művészi szintre emeli a semmittevést. Legszembeötlőbb példája a kitartott férfi. Eleve ezzel az elhatározással indul neki földi pályafutásának, hogy majd talál egy olyan egyedül hervadozó virágszálat, aki anyja helyett az anyja lesz, vagy legalább mindenhol állja a számlát. Nekik ez így teljesen megfelel, az „elhanyagolható” ellenszolgáltatás meg simán belefér, más dolguk úgysem nagyon van. Gondba csak akkor kerülnek, ha a pénzeszsák lecseréli őket egy vonzóbb paraméterekkel megáldott jelentkezőre.

Ha lélektani szempontból keressük a Pán Péter szindróma kiváltó okait, akkor a kamaszkorba kell visszamennünk, ahonnan az „örök kamaszként” is emlegetett emberek nem hajlandók kilépni. A Pán Péter típusú férfiak többsége még érett felnőttkorukban sem váltak el a szüleiktől. Ennek hátterében állhat az önbizalomhiány, félelem az önállóságtól, a harctól, a kortársak kritikus megjegyzéseitől. Leggyakrabban a túl szoros vagy túl zárt családok a felelősek a jelenség kialakulásáért.

Forrás: www.manna.ro