Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fellobbant az olimpiai láng

Szűk körben, de lángra lobbantották az olimpiai lángot Görögországban. A fáklya a hagyományok szerint útjára indul, hogy hirdesse az ötkarikás versenyeket, ám egyre többen vélik úgy, ideje volna komolyabb vészforgatókönyveket kidolgozni a viadalra, és már az egész olimpia törlésének gondolata is felmerült a koronavírus miatt.

Mindössze száz meghívott és akkreditált vendég vett részt Olümpiában, az olimpiai láng fellobbanás szerint. A koronavírus-járvány miatt a görög szervezők egészen szűk körű rendezvényen indították útjára a nyári játékok hírnökét. A korábbiakkal ellentétben nem nézők sem lehetettek jelen az eseményen.

Olüpia, Kép: needpix

A hagyományoknak megfelelően egy "papnő" - akit ezúttal Kszanti Georgiu színésznő alakított - korhű jelmezben, a Nap sugaraival, fém parabolatükör segítségével lobbantotta fel a lángot. Erre mindössze két másodpercre volt szüksége.

Kép: wikipedia

A hétnapos görögországi váltófutás után a házigazda japánok egy hét után  az athéni Panathinaiko Stadionban veszik át a fáklyát, ami másnap érkezik a rendező országba. A tokiói megnyitó dátuma július 24., bár már többször felmerült, hogy a járvány miatt el kellene halasztani a viadalt…

Kép: UNICEF

Sokat hallanak a koronavírusról a gyerekek is. A betegségről szóló hírek uralják a teljes médiát, a közösségit is. Érdemes beszélgetni velük a témáról. Íme néhány tipp az UNICEF-től, hogy miként tegyük.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.