Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Férfi vagy? Akkor ez a te napod!

November 19-én tartják a nemzetközi férfinapot, melynek tiszteletére tematikus műsorkínálattal készül a  DoQ. Vasárnap este 7-től a József: a hallgatag szent című nagyfilmben a nézők megismerhetik Józsefet, aki önfeláldozó magatartással szerette és óvta a családját. Majd 20.00 órától a Gyerekkatonák című film mutatja be a világ legrettenetesebb hadseregét, melyben gyermekkoruktól megfosztott fiatalokat kényszerítenek harcra. Végül 22.00 órától a Veterán bajtársak mutatja be, hogy a bajtársiasság és egymás feltétel nélküli segítése milyen hatással van a fronton harcoló katonák életére.

Tematikus műsorokkal jelentkezik vasárnap a DoQ, melynek középpontjában történelmi hőstettek, példaértékű férfiak állnak. 19.00 órától József: A hallgatag szent című film kerül képernyőre, amely a kétkezi munkások védőszentjéről, Jézus nevelőapjáról, Szűz Mária jegyeséről, egy csodálatos magatartású férfi életéről szól, aki példát statuáló szeretettel és figyelemmel védte családját.

József, a hallgatag szent, Kép: DoQ

Ezután 20.00 órától a Gyerekkatonák című nagyfilm kerül adásba, melyben megismerhetjük azon sanyarú sorsú gyermekeket, akiknek túl hamar jött el a felnőttkor. A világ hadseregeiben harcolnak, sokszor életüket áldozzák hazájukért. Pillanatok alatt átváltoztatták ártatlan személyiségüket vad gyilkológépekké. A megrázó felvételeket feltáró film olyan országokat barangol be, mint például Kolumbia, Szudán vagy Uganda.

Gyerekkatonák, Kép: DoQ

Ezt követően, a tematikus nap lezárásaként 21.00 órától a Veterán Bajtársak című filmet láthatják a nézők, melyben önfeláldozó férfiak küzdenek együtt, egymásért.

Veterán bajtársak, Kép: DoQ

Ezek a páratlan bátorsággal rendelkező katonák életüket sem sajnálva állnak ki hazájukért az ellenséges erők támadásában. Az ínséges időkben is feltétel nélkül, testvérként védik egymást. De vajon mi történik, ha az ember bevetés közben örökre elszakad hű társától? Sikerül valaha megtalálniuk egymást?

Kövessétek a férfiak világnapja tematikus műsorokat 19.00 órától 22.00 óráig, a DoQ műsorán.

Katonásra sikeredett bélyegünnep…
Kétcímletű alkalmi bélyegsorozat és feláras bélyegblokk kibocsátásával köszöntötte a hazai bélyeggyűjtők legnagyobb ünnepét, a Bélyegnapot a Magyar Posta. Az újdonságok Baticz Barnabás grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készültek. A blokkon található 300 Ft-os felár összegét a Magyar Posta a hazai szervezett bélyeggyűjtés támogatására fordítja.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.