Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fesztiválozz kedvenceiddel az Állatkertben! Hétvégén is! Videóval

Ötnapos rendezvény kezdődött szerdán a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az Állatszeretet Fesztiválon, amely vasárnapig tart, többek között az állatok egészségével, gondozásával kapcsolatos kulisszatitkokat ismerhetik meg a látogatók.  

Az első állat- és növényszeretet napját 1922-ben rendezték meg. Az utolsó ilyen eseményt a második világháború előestéjén tartották, idén pedig hagyományteremtő szándékkal rendezik meg ismét a természet- és állatvédő szervezetekkel közösen a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Az állatszeretet mindig emberközpontú fogalom, hiszen a természetben minden faj az együtt élő ökoszisztéma része, mindegyiknek megvan a maga szerepe, feladata és hivatása. Azt kellene elérni, hogy az emberek azon gondolkodjanak, hogyan tudunk az összes élőlénnyel együtt élni, és nem a kárukra lenni – mondta Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója a szerdai megnyitón.

Az ötnapos eseményen az állatkert partnerszervezetei, köztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a Greenpeace Magyarország, valamint a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége is kínál programokat, emellett a látogatók megtekinthetik a szerdán átadott afrikai kunyhót is. A szavannakifutó mellett található nádfedeles, kör alakú, vályogtéglákból készült kunyhót az Afrikai–Magyar Egyesület ajándékozta az állatkertnek.

Nézd meg ezt a kisfilmet az új óriásvidrákról!

A fesztiválon az érdeklődők többek között megismerkedhetnek az állatkert állatmentő tevékenységével, a legutóbb bekerült mentett állatokkal, és megtekinthetik a Varázshegyben nyíló Antartktisz közelről című kiállítást is.

Szombaton nyílt napot tartanak pedagógusoknak, bemutatva az állatkertben igénybe vehető pedagógiai lehetőségeket. Vasárnap pedig az állatkerti nevelőszülők napját rendezik meg. Az Állatszeretet Fesztivál részletes programja a www.zoobudapest.com oldalon olvasható.

Cuki kis kölykök szerte az országban, irány az állatkert! Képekkel!
Sok tündéri állatbébivel gazdagodtak idén tavasszal a hazai állatkertek. Többek között igazi zsebibabákkal, vörös macskamedvével, kaméleonnal, ázsiai vadkutyával. Egyik aranyosabb, mint a másik – na jó, ez a kaméleonra nem teljesen áll… De akkor is, ezt látnod kell!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.