Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fizetőssé válhat a Magas-Tátra

Fizetőssé tenné a Magas-Tátra és az észak-szlovákiai Pieninek védett területeire való belépést a szlovák állami környezetvédelmi felügyelet.

Mászni csak pénzért lehet - kép: Pixabay

A tervek szerint a belépőkből befolyó összeget a túraútvonalak karbantartására, valamint a hegyi turizmushoz kötődő infrastruktúra kiépítésére fordítanák. Az alapötlet nem számít teljesen újnak a régióban, hiszen a Tátra lengyelországi részén már két évtizede szednek belépőket, ezek ára egy felnőtt esetében egy eurónak megfelelő összeget (mintegy 300 forint) tesz ki. A Tátra védett területein is hasonló belépőárban gondolkoznak a környezetvédők.

Szlovákiában jelenleg csak a Szlovák Paradicsom (Slovensky Raj) területére való belépésért kell fizetni, itt egy felnőtt jegy ára másfél euró, a gyerekek után és a nyugdíjasoknak pedig 50 eurócentet kell fizetni. A Szlovák Paradicsomban azonban a helyi önkormányzatok, nem pedig a környezetvédők kapják a jegyeladásból befolyt összeget.

A belépők bevezetése tervének hátterében az állhat, hogy bár az állami környezetvédőknek eddig is lett volna módjuk arra, hogy a védett területeken belépőt szedjenek, arra azért nem kerítettek sort, mert a beszedett pénz a központi környezetvédelmi alapba folyt volna. A jövő évtől azonban ezen a téren hatásköri változások állnak be és így a belépőkből származó bevétellel már közvetlenül a környezetvédők gazdálkodhatnak.

A belépők bevezetése a jövő évben esedékes, addig azonban még döntésnek kell születnie arról, hogy az intézkedés konkrétan mely területeket érinti. A döntést várhatóan még egyeztetések sora előzi meg, mivel azoknak a területeknek egy része, amelyeken a belépőt bevezetnék, nem állami tulajdonú, hanem egyházi és magánkézben lévő terület.

Szomszédoljunk!
Távoli tájak népeit, szokásait megismerni nagy élmény, de legalább ekkora öröm közeli, néhány órányi autózásra lévő helyeket felfedezni. Télidőben persze elsősorban a hó vonzza az embereket, de sípályákat szerencsére szinte minden szomszédos országban találunk. Sőt kulturális és egyéb kalandok is várnak ránk.


6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.