Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fluor Tomi ismét jó ügy mellé állt

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány munkáját támogató jótékonysági rendezvényen több mint 100 000 forint gyűlt össze a hazai sztárok és az adakozó kedvűek közreműködésével. Fluor Tomi az egyik relikviája felajánlása mellett még egy gyermekrajz megvásárlásával is támogatta a szervezetet.

Vasárnap a Campona bevásárló- és szórakoztató központban egy igazán különleges aukció keretében elárverezték D.Tóth Kriszta, Fluor Tomi, Kocsis Tibor és Vastag Tamás felajánlott tárgyait. Az UNICEF példamutató munkáját támogató rendezvényen a bevásárlóközpont látogatóinak köszönhetően több mint 100 000 forint gyűlt össze, amelynek egy részét egy korábban meghirdetett gyermekrajz pályázat legjobb 15 művének elárverezéséből befolyt összeg tette ki. Az aukciót koncertek is színesítették, melyen fellépet Fluor Tomi, Kocsis Tibor és Vastag Tamás is.

A rajongók amellett, hogy együtt énekelhették kedvenceikkel a dalokat, személyes tárgyaikra is licitálhattak. Az ebből befolyt összeg szintén a nemzetközi segély- és fejlesztési szervezetet támogatta.

A licit gyermekrajzait korábban D.Tóth Kriszta, Fluor, Kocsis Tibor és Vastag Tamás választotta ki a rekord mennyiségnek számító több mint 1000 rajz közül.

A szebbnél szebb gyermekrajzokért folyó harcba még Fluor is beszállt így sikerült hazavinnie az egyik alkotást. „Már a zsűrizéskor is csodálkoztam, hogy akár egy 7 éves kisgyermek, hogyan tud ilyen fantasztikusan rajzolni. Nagyon nehéz volt kiválasztani a legjobb 15 rajzot, több kedvencem is volt, de végül csak egyet sikerült hazavinnem. A nemes cél érdekében legszívesebben többre is licitáltam volna.” – mondta Fluor kezében a képével.

Sok nagy sztár segíti az UNICEF munkáját, köztük legfrissebben Katy Perry.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.