Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Főnök, szeresd te is a hétfőt!

Legtöbben ezen a napon kapnak agyérgörcsöt, infarktust vagy éppen migrénes fejfájást - állapítja meg egy kutatás. Mi az oka, hogy ennyire stesszelünk a hétfőtől?

Tíz emberből 8-9 utálja a hétfői napot, a hét első munkanapját. A maradék 1-2 sem közömbös e nap iránt, ők azok akik, jóleső izgalommal várják az új hetet. De, mint tudjuk a pozitív stressz is stressz. Így azután szervezetünket a hétfői nap veszi legjobban igénybe, minden héten.

Igazából a vérnyomás és az adrenalin szint már általában vasárnap délután, estefelé elkezd emelkedni. Amikor ki-ki belegondol, hogy mi vár rá hétfőn a munkahelyen.

A gyerekek elkezdenek fejfájásra, rosszullétre hivatkozni, hogy másnap ne kelljen iskolába menni. (Ezzel persze tovább stresszelik a szülőket.) Az egyetemisták, főiskolások pedig inkább nem is gondolnak rá, csak legfeljebb reggel nem mennek be. (Pedig éppen a hiányos padsorok miatt tartanak erőszeretettel létszámellenőrzést hétfőnként a tanárok.)

A vezetők számára ma már nagyon sok helyen a hétfő eleve feszültséggel teli meetingekkel indul. A munkatársak meg attól szoronganak, hogy mi lesz a meetingek eredménye, milyen új, váratlan feladat vár rájuk, vagy miért kapnak majd kritikát.

A termelő üzemekben is általában a legtöbb gond hétfőn jelentkezik. Mintha a gépek se akarnának a hétvégi pihenő után újra dolgozni. Pedig csupán csak arról van szó, hogy a korai keléstől, vagy a munkakedv hiányától rosszkedvű dolgozók rosszul nyúlnak hozzájuk.

Felmérések bizonyítják, hogy a legtöbb szív és keringési probléma hétfőn jelentkezik, az idősebbek e napon kapnak a legtöbben infarktust, agyérgörcsöt, vagy agyvérzést, vagy szenvednek a legerősebben a migréntől.

A szervezet stresszes reakcióit a hétfővel kapcsolatban teljesen kivédeni talán nem is lehet, de csökkentésére vannak bizonyos technikák.

1.) Készüljünk a hétfőre már pénteken:

A pénteki napot - mint a munkahét utolsó napját - sokan "lazára veszik". Ha tehetik, túlságosan is. S ezzel tulajdonképpen megágyaznak a hétfői stressznek. Ha azonban pénteken úgy hagyjuk ott a munkahelyünket, hogy rendbe tesszük íróasztalunkat, áttekintjük, netán összeírjuk a következő hétre való tennivalóinkat, önkritikusan áttekintjük, hogy mit nem tudtunk elvégezni a héten, s azokat tesszük a lista elejére - akkor csökkenthetjük a szorongást, ami már vasárnap ránk tör. Vezetőként mindenképpen készüljünk fel a hétfői meetingre, s ne hagyjuk hétfő kora reggelre. Ne akkor derüljön ki, hogy valamilyen információ még hiányzik a meetinghez, amit azután kapkodva szedünk össze, s elkésünk a megbeszélésről. (Munkatársainkat is kevésbé stresszeljük, ha még pénteken közöljük velük, hétfőn kora reggel milyen információkat várunk tőlük.)

2.) Nem feltétlenül jó megoldás, pénteken korán "lelépni" és hétvégére munkát hazavinni. Pihenésre, kikapcsolódásra mindenkinek szüksége van, éppen a stresszhatások ellensúlyozására. Ráadásul, ha családunk is van, akkor a tőlük ellopott idő miatti lelkiismeret furdalás is fokozza stresszes állapotunkat.

3.) Pihenés ide, relax oda szánjunk rá időt, hogy a gyerekkel átnézzük az iskolai feladatokat, a táskájában megbúvó üzenőfüzetet, pótoljuk az elmaradt leckéket. Úgy alakítsuk ki a hétvégi programot, hogy ez mindenképpen beleférjen. Ha elutazunk, vigyük magunkkal a leckéket. 1-2 óránál többet nem vesz igénybe ez a feladat, de ezzel nem csupán magunkat, hanem őket is megvédjük a stressztől.

4.) "Húszéveseké a világ" - mondja a népszerű sláger. Ám nekik sem szabad teljesen elfelejteni, hogy az egyetem, főiskola az tulajdonképpen olyan, mint a munkahely. Hétfőn is be kell menni az egyetemre, főiskolára. Legfeljebb, ha túl hosszúra sikerült a hétvége, néha-néha meg lehet próbálni egy kicsit bóbiskolni a padban.

 Ám a túlzott lazaság, a sok kihagyott hétfő miatt előbb-utóbb sokkal súlyosabb szorongás, stressz törhet rájuk, mint amit most a hét első napja okozhat.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.